Menopauza

Még Fischer Iván csokornyakkendője is lerepült – álló ovációval ünnepelték a magyar együttest Európa-szerte

2023/05/29  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest. Többek között a The Guardian, a The Times, a Die Presse és a Wiener Zeitung kritikusai is elragadtatással írtak a BFZ koncertjeiről.

Fotó: BFZ

„Nagyon megérdemelte az álló ovációt a Fesztiválzenekar, ez a Mahler-előadás minden elemében ötcsillagos volt” – írta a The Times kritikusa a BFZ londoni hangversenye után, melyet a Royal Festival Hallban adtak. A szerző Mahler 9. szimfóniáját meghallgatva kifejtette:

„ezen a koncerten az együttes egyértelműen a legjobb formáját hozta őszinte, szívből jövő, virtuóz muzsikálással. Épp ilyen figyelemreméltó volt játékuk tiszta szépsége a vonósok telt, meleg tónusától a fenséges, nem evilági kürtszólóig.”

Szinte elviselhetetlenül megindító, egész egyszerűen kimagasló” – ezekből a sorokból kitűnik, hogy a zenekar a The Guardian kritikusát is lenyűgözte, ott is járt az öt csillag. „Ritkán hallani olyan szívből jövő lelkesedést a Royal Festival Hallban, mint a BFZ karizmatikus előadása után” – írja az Art Desk, utalva rá, hogy a koncertterem közönsége nem feltétlenül a szenvedélyességéről híres.

Nem csak a londoni, a bécsi koncert is nagy siker volt az ikonikus Musikvereinban. A Die Presse kritikusa szerint Bartókot senki sem játszik jobban, mint Schiff András zongoraművész és a BFZ Fischer Iván vezényletével. „Öt csillag? Öt szívecske!” – írja a Wiener Zeitung szerzője ugyanerről a hangversenyről, kiemelve, hogy az együttes muzsikusai kórussá alakulva adtak ráadást. A koncerten részt vett Ernst Woller, Bécs tartományi parlamentjének elnöke is, aki Susanne Riegelnik festőművész egyik alkotását adta át Fischer Ivánnak, beszédében kiemelve, milyen fontos helye van Bécs kulturális életében a magyar együttesnek.

A BFZ Brugge-ben rezidensként lépett fel, ahol ezúttal négy koncertet adtak: két nagyzenekari programjuk mellett egy kamarakoncert és egy Autizmusbarát Kakaókoncert is a turné részét képezte. „Felejthetetlen, fantasztikus, megindítóan gyönyörű, varázslatos” – a Concertgebouw közönsége ilyen és ehhez hasonló jelzőkkel illette a Fesztiválzenekar játékát.

Európai turnéjukat Johann Sebastian Bach városában, Lipcsében zárták, koncertjüket pedig, melyet a Mahler Fesztiválon nem mindennapos álló tapsvihar követett, élőben közvetítette az Arte csatorna. A közönség egyik legelhivatottabb tagja, aki az esemény összes koncertjét végigülte, egyértelműen a BFZ hangversenyét találta a legjobbnak

„A Gewandhaus közönsége 85 percen át lélegzetvisszafojtva hallgatta Fischer Ivánt és a BFZ-t” – írja a Leipziger Volkszeitung szerzője, aki szerint soha olyan csönd nem volt még ebben a koncertteremben, mint a Fesztiválzenekar koncertjén. A kritikus arra is kitért, milyen óriási lehetőségeket rejt magában az együttes speciális ülésrendje: „ez egy elképesztően homogén, megrészegítően sokszínű és rugalmas zenekar, amely lehengerlően virtuóz is egyben”.

Ahogy pedig a zenekar menedzser-igazgatója, Erdődy Orsolya fogalmazott:

„Olyan energiák mozdultak meg ezen a Mahler-koncerten, hogy még Fischer Iván csokornyakkendője is lerepült. A 9. szimfónia utolsó hangja után Iván nagyon lassan engedte le a kezét, utána másodpercekig síri csönd volt az 1900 fős teremben, majd kirobbant a taps. Fantasztikus, elképesztő érzés volt a közönség soraiban lenni. Mindenki állt és tombolt!”

A hangverseny ezen a linken visszanézhető.

A turné londoni és brugge-i állomására a wmn.hu újságírója, Csepelyi Adrienn is elkísérte a zenekart. Beszámolójának első részében, melyben rengeteg kulisszatitkot osztott meg az együttes munkájáról, így írt:

„Ha megkérdeznék, honnan lehet tudni, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar valóban a világ egyik legkiválóbb szimfonikus zenekara, valószínűleg ezzel tudnám a legszemléletesebben elmagyarázni: ez a zenekar Fischer Iván vezényletével képes megállítani az időt. Ahhoz ugyanis, hogy egy kétezer fős hangversenyteremben tökéletes, feszült csönd álljon be az utolsó hang után, nem elég jól játszani.”

A Budapesti Fesztiválzenekar legközelebb júniusban kel útra, akkor Spoletóban mutatják be Fischer Iván legújabb operarendezését, a Pelléas és Mélisandot, melyet a magyar közönség szeptemberben láthat majd a Müpában. Június 8-án az évadban utoljára Zsinagógakoncertre várják a közönséget a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában az OMIKE és a BFZ közös szervezésében, Fischer Iván vezetésével (a jegyet csatoltuk). Az augusztus is sok izgalmat tartogat, akkor ugyanis két ikonikus fesztiválon, a BBC Promson és az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztiválon adnak összesen hét koncertet, köztük egy Midnight Music és egy Közönség választ koncerttel – utóbbi esetében nincs előre meghirdetett program, a közönség a helyszínen szavazhatja meg, mit játsszon az együttes.

Budapesti Fesztiválzenekar, BFZ

 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek