Meghalt Ed King

2018/08/24  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Elhunyt Ed King amerikai rockzenész. A Lynyrd Skynyrd gitárosaként ismertté vált muzsikus, aki szeptemberben lett volna 69 éves, otthonában, Nashville-ben halt meg csütörtökön.

Fotó: Oztix

A halálhírt Ed King közösségi oldalán tették közzé. Halálának okát egyelőre nem közölték, a Rolling Stone magazin szerint tüdőrákja volt - olvasható a bbc.com-on.

Ed King Kaliforniában született, első komolyabb zenekara a Strawberry Alarm Clock volt, a Lynyrd Skynyrdhez 1972-ben csatlakozott. A zenekar a blues, a country és a folk elegyéből kialakított amerikai zenei stílus, a déli rock kiemelkedő képviselője volt. A banda 1973-ban megjelent első albuma, a Pronounced Leh-nerd Skin-nerd azonnal a southern rock alapvetései közé helyezte a héttagú együttest, amely háromgitáros felállásában és szövegvilágában is a déli, konzervatívnak nevezhető vonalat erősítette. Egy évvel később született meg a Sweet Home Alabama, amelynek Ed King társszerzője volt. Az azóta klasszikussá nemesedett kislemezből több mint hárommillió példány kelt el.

A gitáros az énekes Ronnie Van Zanttal meglévő vitái miatt 1975-ben kilépett a csapatból, amely 1977-ben összeomlott: egy repülőgép-katasztrófa következtében meghalt Ronnie Van Zant, Steve Gaines gitáros, Cassie Gaines vokalista, valamint Dean Kilpatrick turnémenedzser-asszisztens. A Lynyrd Skynyrd feloszlott és tíz éven át nem létezett, aztán 1987-ben ismét összeállt, újra Ed Kinggel a soraiban, az elhunyt énekes helyét öccse, Johnny Van Zant vette át.

Ed King a két időszakában a Lynyrd Skynyrd hat lemezén játszott. A zenész 1996-ban visszavonult, miután pangásos szívelégtelenséget állapítottak meg nála. 2011-ben szívátültetésen esett át. A Lynyrd Skynyrdet 2006-ban Ed Kinggel együtt beválasztották a Rock & Roll Hírességek Csarnokába.

Az együttes dalait a kemény zenék olyan nagyágyúi dolgozták fel az elmúlt évtizedekben, mint a Shinedown, a Deftones, a Metallica vagy Zakk Wylde.

 

Ed King, Lynyrd Skynyrd, Sweet Home Alabama

 

 

Szólj hozzá!


Linkin Park és Rammstein: két stadionkoncert költözik a mozivászonra

Linkin Park és Rammstein: két stadionkoncert...

Itt van az ősz és itt van újra a mozifilmek szezonja: néhány héten belül két nagy rockprodukció is a vászonra kerül: szeptember 30-tól a Linkin...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Bródy János, Schoblocher Barbara és Fekete Giorgio egy színpadon

A Magyar Zene Háza indulása óta rendszeresen megrendezik a Dalszerzők köre elnevezésű programot, amelyen egymás mellett ritkán látható és hallható dalszerző-előadók mesélnek munkájukról és zenélnek. A sorozat következő eseményén ismét izgalmas társaság áll (ül) színpadra.

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai búcsúturnéján, Németországban került kórházba, majd hazatért Ausztráliába, ahol szeptember 21-én, családja körében hunyt el. Halálhírét családja és zenésztársai jelentették be.
Új koncertek