Mit találsz a szavakon túl? Magyarul szól a Platon Karataev harmadik lemeze

2022/01/25  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A 'Partért kiáltó' a Platon Karataev első magyar nyelvű anyaga, sorban pedig a harmadik lemez a For Her (2017) és az Atoms (2020) után. Az új lemezt a zenekar január 28-án mutatja be az Akvárium Klubban.

Mit találsz a szavakon túl? Magyarul szól a Platon Karataev harmadik lemeze

A lemezhez kapcsolódóan a Prae kiadó gondozásában megjelenik egy kötet is, mely a dalszövegeket tartalmazza, Dobos Emőke illusztrációival, Győrffy Ákos utószavával és Vecsei H. Miklós ajánlásával.

Három mondatot emelnénk ki a zenekar hozzánk eljuttatott ajánlójából:

"Számomra ezzel a lemezzel mostanra érett be a Platon igazán" – mondta el Balla Gergely a lemezhez kapcsolódóan.

"A Partért kiáltó mindenképpen a Platon legambíciózusabb vállalkozása eddig zeneileg és szövegileg is, és gyakran olyan területekre kalandozik ez a lemez, amilyenekre két éve talán még nem is mertünk gondolni" – tette hozzá Sallai László.

"Néha azt érzem, hogy nem is szeretnék beszélni erről a lemezről, csak örülnék, ha eljutna azokhoz, akiknek be fog találni a dalok lelkisége" – mesélte Czakó-Kuraly Sebestyén.

Szerintünk egy albumról ez is elég meggyőző pár mondat, aki pedig jobban meg akarja ismerni az új anyagot, annak hónap végén az Akváriumban lesz randija a zenekarral.

A Lev Tolsztoj karakteréről elnevezett zenekar 2016-ban alakult, Budapesten. Még ebben az évben a Kikeltető tehetségkutató döntőjéig jutottak, első kislemezünk, az Orange Nights pedig a hazai elismertség mellett a német és brit virális listákra is felhelyezte a zenekart Spotify-on. Az együttes olyan nemzetközi fesztiválokon lépett már fel, mint a Reeperbahn, Waves Vienna, Zandari Festa Seoul vagy a Liverpool Sound City, itthon pedig telt házas koncerteket adott már a MÜPÁ-ban, az A38-on és az Akvárium NagyHallban is. A zenekar a tavalyi, Atoms című lemezével ellépett az eddigi akusztikus iránytól egy hangosabb, grandiózusabb hangzás felé. Az album a legbelsőbb énünk kereséséről és minden megkérdőjelezéséről szól, a dalokban hol önmagunk felé zuhanunk, hol éppen attól távolodunk. Ezen a spirálon kering tovább az együttes új, Partért kiáltó című lemeze, mely a zenekar első magyar nyelvű albuma. A dalok fő témája az énvesztés, a határtalansággal való talákozás, valamint az azonosság- és egységélmények. A zenekar a hazai turné mellett májusban egy Európa turné keretein belül is bemutatja élőben az új dalokat.

 

Platon Karataev, Partért kiáltó, lemezbemutató, Akvárium

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek