Nem érdekel egy beckzaza karrier – megjelent a 30Y dobosának első szólólemeze

2025/02/21  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu,

A ZAJZAJZAJ berúgta a motort: február 21-én egyszerre indítja el a 30Y és az Esti Kornél turnéját, ünnepli az alkotó közösség új megjelenéseit: Boebeck új EP-jét és egy új nagylemezt, Beck Zaza, a 30Y dobosának első szólóalbumát, melynek címe: félelemből otthon.

Fotó: sinco

A lemezen összesen nyolc dal kapott helyet, melyeknek zeneszerzője és dalszövegírója Beck Zaza. A dalokat Pécsett, a ZAJZAJZAJ stúdiójában vették fel Egyedi Péter produceri közreműködésével.

“Különös élethelyzet ez. Nem vagyok húsz éves, mégis írtam egy első lemezt. Nem érdekel egy beckzaza karrier, sosem érdekelt a karrier eleve, és persze ha bármi, akkor én a 30Y vagyok, és mint identitás, nem is érzem, hogy szeretnék más lenni. Ezé az idén 25 éves zenekaré a hitem, és valódi, méy meghatottságot érzek, mert anélkül a szeretet nélkül, ami minket összeköt, nemcsak mi, hanem valójában már én magam se lennék. Közben az elmúlt öt évem összes változásának egy új alkotói vetülete lett. A p2b-től, az X lemezen át, mindazokig az emberi, szakmai, egyéb alkotói kapcsolódásokig, amiket a ZAJZAJZAJ-ban, mint magától értetődő alkotói, támogatói közösségben végzek. Minden csak jött, mert hagytam jönni. Mert végre hagytam. Nem munka nélkül, nehogy félreérts, de legfőképp azért, mert hagytam megtörténni” – nyilatkozta Beck Zaza.

“Egyelőre ez a lemez talán a legintenzívebb “hagyás” az életemben. A szembenézések, a hiányok, veszteségek, évtizedes rutinok meghaladásának folyamatában született meg. Remélem, nem úgy, hogy nem mutat túl mindezeken. Remélem, hogy elég távolra írtam magamtól és persze remélem, hogy a megosztása nem csupán az én “hagyásomnak” a rituális aktusa, hanem kapcsolódások lehetősége is. Ettől még persze valamiféle terápia ez, és mint ilyet, nem tudom, nem is akarom más polcra tenni, mint a bezzeg a kurva beckek lemeze mellé” – tette hozzá.

Február 21-én, a megjelenés napján, Debrecenben egy három zenekaros minifesztivállal indítja az idén 25 éves 30Y, valamint az Esti Kornél tavaszi klubturnéját a kiadó. Az estét a Fiúk nyitja a Lovarda színpadán.

Beck Zaza, 30y, szólólemez

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek