Népzenészbál a Fonóban

2026/01/20  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Január 30-án az évtizedes hagyományra visszatekintő Népzenészbállal várja a Fonó a népzenész szakmát és a közönséget, hogy emlékezetes koncertekkel és táncházzal ünnepeljék meg egymást és azt a kultúrát, amely nap mint nap éltet bennünket.

Fotó: Szőke Péter

Előtte azonban – bár a Fonóban minden nap ebben a szellemben telik – különleges műsorral készül a ház január 22-re, a magyar kultúra napjára.

A Fonó30 Életműdíjjal kitüntetett Borbély Mihály  fúvós- és alkotótársai, a táncházmozgalom legendás alakja Farkas Zoltán „Batyu”, valamint a virtuóz bőgős, Mohácsy Lőrinc Ágoston triója teszi feledhetetlenné az estét, amelyhez Tóth Ildikó „Fecske” csatlakozik.

A hónap végén pedig az évtizedes hagyományra visszatekintő Népzenészbállal folytatódik kultúránk ünneplése. A rangos esemény programját egy nyitókoncert indítja, ahol a fellépő zenekarok – többek között Kiss-Balbinat Ádám és barátai, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Zenekara, Kalász Máté és barátai, a Horsa Banda, valamint a Magos Együttes – mutatkoznak be egyenként összeállított műsorral. Ezt követően hajnalig tartó táncházi mulatság veszi kezdetét, amelyben Kalász Máté és barátai muzsikálnak. Az este házigazdája: D. Tóth Sándor ‘Satya’.

Tavaly ilyen volt a hangulat:

 

népzenészbál, magyar kultúra napja, Fonó

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek