Ősszel újra lesz Leander Szimfonik koncert – kettő is!

2024/06/12  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A márciusi három telt házas budapesti és győri koncert után szeptemberben újabb két koncerten hallgathatjátok meg Köteles Leander legismertebb szerzeményeinek Pejtsik Péter által készített nagyzenekari átiratait.

Fotó: Leander Szimfonik

A Leander Szimfonik 2018 óta számos teltházas koncertet és élő koncertkiadványt tudjhat magáénak, idén március 15-én jelent meg például a Leander Szimfonik „Savaria 2023" digitális EP, illetve „Örökzöldek" CD, melyen hét vadonatúj, 2023-ban rögzített stúdiófelvétel is szerepel, köztük az „Örökzöld" című dal, amely kiemelt fontosságú Leander karrierjében, így nem véletlen, hogy a Leander Kills aktuális turnéjának is ez adta a címét, és a Leander Szimfonik első videóklipje is erre a felvételre készült el. A felvételek budapesti stúdiójukban, a hargitai fenyvesben – ennek még lesz jelentősége –, illetve egy székesfehérvári koncertteremben zajlottak, utóbbi helyszínen a Leander Kills rajongói is közreműködtek.

A kisfilm megrendezésére Leander Novák Pétert kérte fel, akivel 2023-ban került közelebbi munkakapcsolatba az „István,a király 30" előadások kapcsán, melynek rendezője Novák volt, Leander pedig Torda szerepében volt látható.

Fotó: Zsiga Pál

Péter a dal meghallgatása után egy korábbi élményére asszociált rögtön:

„A klip vizuális világának inspirációját egyszemélyes, természeti élményből merítettem; a házunk udvarán álló 22 erdeifenyő megmentéséért tett erőfeszítéseimből. Néhány éve, amikor szakembert hívtam a terepszemléhez, érdekes mód először nem a kertbe lépett be, inkább távolodott a kerítéstől. Kérdőre vontam, mit és miért tesz, mire csak annyit válaszolt, hogy "meg kell tudnom, hogyan működnek együtt"! Megdöbbentem, s még nagyobb kíváncsiság fogott el, hogy aztán jó néhány méterre a háztól már a magam szemével is lássam, milyen harmonikus eleganciával mozognak együtt az összeérő,szinte egymásba kapaszkodó lombkoronák! "Nem csak szinte" - vetette oda lazán a fickó, míg aztán megtudtam, hogy növényi szinten ez tudatos viselkedés, a törzsfejlődés következménye, az életben maradás vágyának okán."

 

 

2024. szeptember 25-én Debrecenben, a Kölcsey Központ Báltermében, míg szeptember 27-én Szolnokon, az Aba-Novák Agórában újabb két Leander Szimfonik koncert kerül megrendezésre, ahol Köteles Leander mellett a Szolnoki Szimfonikus Zenekart hallhatjuk majd, vezényel: Pejtsik Péter. A koncerten természetesen az Örökzöld is elhangzik majd...

Leander Szimfonik, Novák Péter

 

 

Szólj hozzá!


Mi lesz a klubokkal?

Mi lesz a klubokkal?

Három meghatározó budapesti zenei intézmény vezetője ül egy asztalhoz szeptember 14-én az Inga Kultúrkávézóban. Az A38, a Budapest Music Center...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Megjelenik az utolsó albuma a zenekarnak, amely már nem is létezik

Huszonöt éve, 2001. szeptember 11-én tűntek el New York látképéből a World Trade Center ikertornyai... Most egy új dal idézi fel azt a várost, amelyben még ott álltak – ráadásul a Soft Cell utolsó albumáról, amely már csak Dave Ball halála után jelenik meg. Ez elég sok infó egyszerre, kibontjuk...

Szeptember végén még jobban él a magyar zene!

Szeptember 26-án több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben, benzinkúton és más szolgáltatóhelyen kizárólag magyar zene szól majd az Él a Zene! kezdeményezés részeként.
Új koncertek