Öt év után ismét ingyenes koncertet ad a Budapesti Fesztiválzenekar a Hősök terén

2022/06/13  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

A budapesti Hősök terére öt év után visszatérő zenekar Bach igazi nyitánynak való, 4. (D-dúr) zenekari szvitjét követően a kortárs amerikai zeneszerző, Philip Glass 2006-os, Rámakrisna-passió című darabját adja elő június 18-án.

Fotó: BFZ

Újabb nemzetközi elismerést kapott a Budapesti Fesztiválzenekar: a világ legrangosabb, komolyzenei felvételeket kitüntető Gramophone-díjának az év zenekara jelöltjei közé választották Fischer Iván együttesét. A brit magazin 1977-ben alapított díjának e kategóriájában a közönség szavazza meg kedvencét, a BFZ mások mellett a Bécsi Filharmonikusokkal és a Bajor Állami Zenekarral versenyez az elismerésért. Az online szavazás szeptember 7-ig tart, az év zenekarát október 4-én jelentik be Londonban.

"Júniusi hangversenyünkre árnyékot vetnek a világunkban tapasztalható bizonytalanságok és a szomszédunkban dúló háború, ezért is hirdetjük Philip Glass oratóriumán keresztül Rámakrisna tanait, miszerint legyen bennünk szeretet mindenki iránt, mert senki sem más, mint a többi" – nyilatkozta Erdődy Orsolya, a BFZ menedzser-igazgatója.

A 85 éves Philip Glass többször járt Indiában, és sokat tanult az ottani kultúráról. Az eddig csak amerikai koncerttermekben felhangzó oratóriuma az ország egyik legnagyobb spirituális alakja előtt tiszteleg, aki nemcsak az emberek, de a nagy vallások közel azonosságát is hirdette, miután a hinduizmus egyes ágainak megismerése után éveken keresztül teljes odaadással gyakorolta a kereszténységet és az iszlámot is, anélkül, hogy megtagadta volna saját vallását.

A Rámakrisna utolsó hónapjait elbeszélő, az eredeti evangéliumi szöveg angol fordításán alapuló mű párbeszédekből áll: megjelenik a feleség, Sarada Devi (szoprán), a tanítvány, M (igazi nevén: Mahendranath Gupta, basszbariton) és az orvos, Dr. Sarkar (basszus) is, míg a jógit egy teljes vegyeskar személyesíti  majd meg. Az oratórium szereplői között van a koreai Sung-Hwan Damien Park (bariton), az Olaszországból érkező Maria Stella Maurizi (szoprán), valamint Szilágyi Szilárd (tenor), Földesi Ildikó (szoprán) és Magyar Péter (kontratenor). A nagyszabású oratóriumot Fischer Iván vezényli, a magyar és külföldi énekesek mellett közreműködik a Cantemus Vegyeskar.

Budapesti Fesztiválzenekar, BFZ, Hősök tere, ingyenes koncert, Philip Glass

 

 

Szólj hozzá!


Mi lesz a klubokkal?

Mi lesz a klubokkal?

Három meghatározó budapesti zenei intézmény vezetője ül egy asztalhoz szeptember 14-én az Inga Kultúrkávézóban. Az A38, a Budapest Music Center...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Megjelenik az utolsó albuma a zenekarnak, amely már nem is létezik

Huszonöt éve, 2001. szeptember 11-én tűntek el New York látképéből a World Trade Center ikertornyai... Most egy új dal idézi fel azt a várost, amelyben még ott álltak – ráadásul a Soft Cell utolsó albumáról, amely már csak Dave Ball halála után jelenik meg. Ez elég sok infó egyszerre, kibontjuk...

Szeptember végén még jobban él a magyar zene!

Szeptember 26-án több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben, benzinkúton és más szolgáltatóhelyen kizárólag magyar zene szól majd az Él a Zene! kezdeményezés részeként.
Új koncertek