Pogány Induló, Ákos, Rúzsa Magdi: elkészült 2024 összesített slágerlistája

2025/01/29  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu,

A Hivatalos magyar slágerlistáknak köszönhetően minden héten kiderül, melyek az épp aktuális albumok és sikerdalok. A MAHASZ 2024-es adatai alapján összesített slágerlistákból most fény derült arra is, hogy mely zenei produkciók voltak a legeredményesebbek – eladott darabszám/streamek mennyisége alapján – az elmúlt évben.

Pogány Induló, Ákos, Rúzsa Magdi: elkészült 2024 összesített slágerlistája

Az év albuma

A korszerű "hibrid" listaként streaming adatokat is tartalmazó Album Top 100-ban a digitális és fizikai értékesítéseket együttesen nézve Pogány Induló "Vagy mindent vagy semmit" című albuma vitte a prímet. Őt követi Beton.Hofi "0" és Azahriah x DESH "A ló túloldalán" című kiadványa. A fizikai hanghordozók értékesítéseire fókuszáló albumlistán pedig Ákos "Metropolis" című lemeze lett az első, a második hely az Ossian "Angyalok és emberek" című korongjáé, míg a dobogó harmadik fokán szintén Ákos áll a "Harminc év (Live)" címre keresztelt koncertanyagával.

Az év kislemeze

DESH, Youngfly és Azahriah hármasa a tavalyi év után idén is tartotta sikerszériáját a Single Top 100 listán. Az eladott darabszám és a streamek mennyisége alapján számított, érték alapon súlyozott rangsor élére "PANNONIA" című slágerük került, a harmadik a "BAKPAKK" című trackjük, de a 2023-ban listavezető "Rampapapam" sem került lejjebb az ötödik helynél. A második helyet DESH "Strawberry" című dala foglalja el.

Itt jönnének a rádiós listák, itt elolvashatjátok az adatokat, nem emelnénk ki, mert ez az a kérdés, amit alapvetően nem a hallgatók döntenek el. Személyes tapasztalat: egy másfél órás kocsiúton a Petőfi bizonyos dalokat kétszer is leadott, ami az időtartamot tekintve eléggé furcsa döntés a szerkesztő részéről. És igen, volt benne Rúzsa Magdi-dal is, aki amúgy "megszerezte" a rádiókban legtöbbször játszott előadó címét is. (Nem szeretnénk kisebbíteni az érdemeit, de ez alapvetően nem az ő döntése, igaz, a dal az övé... :) )

Mindenkinek gratulálunk!

Mahasz, slágerlista

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek