Szól a rádió: elindult a Fesztivál FM!

2021/04/19  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Már nagyon várjuk, hogy rendezvényekről, fesztiválokról, koncertekről tudósíthassunk, de már annak is örülünk, ha egy-egy (jellemzően 2022-es) élő koncertről hírt adhatunk. Erre, úgy tűnik, még kicsit várnunk kell, addig a világhálón keresztül érkezik a vigasz: ezekben a percekben elindult a Fesztivál FM elnevezésű internetes rádió. Az új csatorna ötletgazdáját, Szűcs Mihályt kérdeztük a miértekről.

Szól a rádió: elindult a Fesztivál FM!

Ez most azt jelenti, hogy a Barba Negra rádiót indított?

Bár a magyar zeneszeretők egyik legnagyobb budapesti találkozóhelye a Barba Negra, ez mégsem egy afféle Barba Negra-rádió. Partneri kapcsolatunk van, de ez a fajta együttműködési lehetőség mindenkinek adott, legyen szó klubról, fesztiválról vagy zenekarról. Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy jó lenne egy olyan platform, ahol remek zenék szólnak, ahol nagyobb teret kap a magyar zene, ahol sokat lehet a rendezvényekről is beszélni. 

Miért pont Fesztivál FM?

Azt szerettük volna elérni, hogy aki ránk kapcsol, az egy kicsit visszakapja azt a fajta önfeledt, színes hangulatot, amit egy fesztivál jelent. Ha megnézzük, világviszonylatban a rockzene az uralkodó a fesztiválok területén, de minden másnak is nagyon nagy szerepe van. Ettől szép az egész, hogy jól megférnek egymás mellett különböző stílusok. Ezt szerettük volna mi is közvetíteni: legyen meg egész évben ez az érzés, legyen 12 hónap zene, 12 hónap fesztivál.

Honnan jött az ötlet?

A Barba Negra mellett több zenekarral is együtt dolgozom, és sokat beszélgetünk az ő igényeikről is. Régi sérelem, hogy kevés magyar zene hallható és nem igazán jutnak szóhoz a magyar előadók – mi erre is odafigyelünk. Sok a jó magyar zene, ennek megmutatására a rádió zenei kínálatát is úgy állítottuk össze, hogy egészséges legyen az arány a magyar és külföldi előadók között.

Azt mondod, sok a jó magyar zene. Tényleg sok?

Rengeteg! Gondoljunk csak bele, hogy mennyi slágert dúdolunk nap mint nap... Számos feltörekvő banda létezik, akik már észrevették, hogy a magyar közönséghez úgy lehet legjobban eljutni, ha a dalszövegek magyarul születnek meg – sokukat nem is ismerjük. Erre, reményeim szerint nagyon jó felület lesz a Fesztivál FM. Nem utolsó sorban a szervezőknek is segítséget nyújtunk, hiszen mindannyiunknak nagyon fontos, hogy széles körben megismerjük az új zenekarokat. Ők a következő generáció, akikkel majd telt házas koncerteket fogunk tartani...

Kikre számít a Fesztivál FM?

Mindenki, aki ebben a szakmában dolgozik, keresi a felületeket, ahol el lehet érni a közönséget. Egy rádió duplán jó ilyen tekintetben, hiszen a szórakoztatás által, a zenehallgatás mellett tud eljutni az információ a közönséghez. Ez amolyan win-win helyzet. Nem mindegy, hogy csak az hangzik el valahol, hogy lesz egy koncert: ha a fellépőktől dalokat is hallhatunk, sokkal ahtékonyabb csatolást érünk el. Ha mindezt jól összehangoljuk, a zenekarok, szervezők is rákapnak a lehetőség ízére s a közönségünk is jól szórakozik, akkor minden célt egyszerre értünk el.

Akkor ez afféle beszélgetős-zenélős csatorna lesz?

A rádióban jelenleg csak zenéket fogtok hallani, de keressük a lehetőséget, hogy beszélgetős műsorok is szülessenek, ahol mind a fiatalok, mind a már befutott zenekarok is szereplési lehetőséghez juthatnak. Ennek persze elő kell teremteni a hátterét, de elárulhatom: a munkacímek már megvannak!

Nem olyan régen azt sejtettétek a Barba Negra oldalán, hogy készültök bizonyos dolgokkal. Ez volt az?

Aki ismer minket, tudja, hogy az egész csapat szeret valami újat, valami mást csinálni. A rádió most egy kicsit más, mégis szerves része az életünknek, hiszen a zenéről szól. De vannak még ötleteink... Sőt, olyan dolgok is, amik a terv szintjén már túlléptek, és nagyon várjuk, hogy azokról is beszélhessünk.

Hát még mi... Addig is hallgassátok a Fesztivál FM-et itt!

 

 

Fesztivál FM, Barba Negra, rádió, internetes rádió, Szűcs Mihály

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek