Szomorú hírt kaptunk a Budapesti Fesztiválzenekartól

2019/11/18  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A BFZ arról értesített minket, hogy a megszűnt taót kompenzálni hivatott többlettámogatásból 200 millió forintban részesül, mely összeg az együttes esetében az utóbbi évek taotámogatás-átlagának kevesebb mint 50 százaléka. Szorosabbra húzzák az övet – s ennek jó pár remek programjuk áldozatul esik.

A BFZ a Zene éjszakájá/ BFZ FB

A Budapesti Fesztiválzenekart az egész világon Magyarország büszkeségének, legsikeresebb kulturális együttesének tekintik, amely egyedülálló módon szolgálja hazánk kultúráját és jó hírét. A Fesztiválzenekar bízik abban, hogy az előző évek támogatásának helyreállítása a jövőben lehetővé teszi a 2020 januárjától szünetelő sorozatok folytatását, különös tekintettel a rendkívül népszerű ingyenes közösségi és ifjúsági programokra.

Mivel a BFZ a kompenzációban bízva, az előző évek átlagát alapul véve készítette el következő évadterveit, most csak úgy tudja stabil működését biztosítani, hogy azokból számos projektet elhagy.

A zenekar a lemondott programok kiválasztásánál azt vette figyelembe, melyek azok az események, amelyek még ilyen késői időpontban is lemondhatók.

Ennek következményeképpen a jövő évtől szünetelnek az operaprodukciók, elmarad egy négyéves együttműködés a genfi operaházzal, és egy a Balti államokba tervezett turné is.

A hazai közösségi programok közül szintén szünetelnek a zenekar partneriskoláit szolgáló Hangszerkóstolók, a Lásd, amit hallasz! filmverseny, a BFZ bekopog! program, a templomi koncertek, az idősotthonokba szervezett kamarakoncertek és a kisgyermekeknek létrehozott Zenevár koncertek is.

A Fesztiválzenekar ügyvezető igazgatója, Martin Hoffmann a tervezés stabil anyagi hátterének hiánya miatt lemondott, utódját keresi a zenekar kuratóriuma. A BFZ a stábját is szűkíti, számos munkatársától kényszerül megválni.

Nagyon sajnáljuk, ami történik. Csak a tisztelet és a remény nyelvén tudunk szólni a BFZ következő évadáról, noha épp azokról a programokról kényszerülnek lemondani, amelyekkel közelebb vitték olyan emberekhez a muzsikájukat, akik talán soha nem találkoztak volna vele. Kreatív, innovatív, remek csapatnak tartjuk a BFZ-t, többször is jártunk már náluk – bízunk abban, hogy az összetartó zenekar – élén Fischer Ivánnal – megtalálja majd az útját a megváltozott körülmények között.

 

Budapesti Fesztiválzenekar, BFZ, Közösségi Hét, ingyenes koncertek, megszorítások

 

 

Szólj hozzá!


BÁNYA BLUES – chilipaprikával

BÁNYA BLUES – chilipaprikával

A nyárnak ugyan hivatalosan vége, de a fesztiválszezont még nem kell eltemetni: lesznek szabadtéri bulik addig, amíg az időjárás végleg be nem...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...
Új koncertek