Tarol Adele vadonatúj dala

2021/10/19  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Adele-nek nagyon jól sikerült a visszatérése, úgy tűnik, a rajongók már nagyon várták az énekesnőt: az "Easy On Me" – amely a november 19-én megjelenő "30" című album előfutára – már a megjelenésének napján elnyerte az "Egyetlen nap alatt legtöbbet streamelt dal" tiltulusát Spotifyon.

A klipforgatás (Raven B. Varona fotója Adele FB-oldaláról)

Az "Easy On Me"-hez videó is készült, amelyet szeptemberben forgattak, Quebecben, a Cannes Grand Prix díjas rendezővel Xavier Dolan-nel, aki már az énekesnő több klipjén is dolgozott. A videó érdekessége, hogy ugyanabban a házban kezdődik, ahol a páros a világhírű sláger, a "Hello" klipjét is forgatta.

A "30" az első nagylemez Adele legutóbbi, "25" című albuma óta, amely 2015 novemberében jelent meg, és világszerte számos elismerést és platina minősítést nyert el. A "30" is a korábbi album producereinek közreműködésével készült.

Adele nemrég megosztott egy rövid bejegyzést az albumról és annak megjelenéséről, valamint egy a rajongóihoz szóló személyes üzenetet, amelyben azt írta "végre készen állok arra, hogy nyilvánosságra hozzam ezt az albumot".

Adele, Easy On Me

 

 

Szólj hozzá!


Kincskereső játékot játszanak a Foo Fighters fekete öves rajongói

Kincskereső játékot játszanak a Foo Fighters fekete...

Szokatlan mozgolódás indult el a Foo Fighters körül: a legelkötelezettebb rajongók az elmúlt napokban valóságos kincskereső játékba kezdtek,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Majdnem egy évtizednyi szünet után lép fel a Tankcsapda az Arénában

Egészen pontosan: kilenc év után ad ismét önálló koncertet a Tankcsapda a Papp László Budapest Sportarénában március 28-án. Ezen az estén mutatkozik be hivatalosan a zenekar új gitárosa, Vörös Attila.

Suttogva is betölti a teret: Jose Gonzalez új lemezével érkezik a Völgybe

2026-ban július 24. és augusztus 2. között Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend a hazai kulturális élet legpezsgőbb központjává válik, ahol a színház, irodalom, újcirkusz, képzőművészet és a zene legismertebb képviselői fordulnak meg 10 nap alatt.
Új koncertek