Titkos koncertek a városban – hallottál róla?

2019/11/19  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Ha ez volt a cél, akkor kiváló eredményességgel dolgozott a Garden Wonder csapata: a titkos városi koncertsorozat keretében 16-án Budapesten járt Elton John egyik kedvence, James Gillespie, és nem tudtunk róla :) De valójában nem róla szeretnénk beszélni.

Annyira titkos volt a brit sztár koncertje, hogy csak utána hallottunk róla

Kezdjük régebbről. Volt egyszer egy "Szobasziget" nevezetű rendezvénysorozat – a nevéből fakadóan a szigetesek szervezték. Ha emlékezetünk nem csal, akkor jelentkezni lehetett a koncerthelyszínre – mármint a saját lakásoddal, kerteddel, aztán meghirdették a szobakoncertet, megindult a roham a helyekért, de persze csak annyian fértek be egy-egy ilyen eseményre, amennyit az adott lakás/kert elbírt. A házigazdák is készültek, a vendégek is vittek magukkal ezt-azt, és nem csak a nézők, de a páfrány és a hűtő közé ékelődött zenészek is imádták ezt a fajta különleges, mondhatni intim bulit. Talán két szobakoncertre sikerült bejutni, az egyik valahol Óbudán volt és a Kutya Vacsorája adott koncertet, a másikat a Rákóczi tér környékén fogadták be, és az akkor induló Bohemian Betyars költözött be átmenetileg az ingatlanba. Tényleg óriási volt, hiányzik.

Valami ilyesmire vállalkoztak a Garden Wonder önkéntesei is. Zene-és társaságkedvelő emberek várnak zene-és társaságkedvelő embereket olyan 2-3 fellépős koncertekre, amelynek helyet adhatnak egészen hétköznapi terek: egy nappali, egy dizájnbolt, egy kávézó vagy akár egy tetoválószalon, de volt már gyárépület, műterem és a fotók alapján egy fodrászszalon is, de ez utóbbit lehet, benéztük.... (Tehát az ötlet kb. ugyanaz, amit anno a Szobasziget megvalósított, de ez nem kritika, sőt.)

Saját megfogalmazásuk szerint szenvedélyesen támogatják a tehetséges, fiatal, feltörekvő művészeket, plusz törekvésük, hogy otthonos légkört teremtsenek minden rendezvényen, nagyobb ívben pedig befogadó, nagylelkű és kreatív kultúrát szeretnének teremteni Budapesten – és azon túl. Hajrá!!!

Itt meghallgatható az alapítóval egy interjú, de kell hozzá némi kitartás.

Ami izgivé teszi az egészet, az az, hogy a koncerthelyszínt nem adják meg a jegyvásárláskor, csak az előadót és a dátumot, szóval a hely TITOK – persze, egyszer csak megírják neked, de addig be kell érni a lokáció megjelölésével, hogy kb. azért be tudd lőni, merre van az arra.

Párnát, poharat vigyetek! :)

A fotókat a kezdeményezés FB-oldaláról vettük kölcsön, hogy lássátok, hogy is néz ki egy efféle titkos koncert.

 

Garen Wonder, titkos koncert, Szobasziget, James Gillespie

Képtár

  • Titkos koncertek a városban – hallottál róla? kép 80372
  • Titkos koncertek a városban – hallottál róla? kép 80373
  • Titkos koncertek a városban – hallottál róla? kép 80374
  • Titkos koncertek a városban – hallottál róla? kép 80375
  • Titkos koncertek a városban – hallottál róla? kép 80376
 

 

Szólj hozzá!


BÁNYA BLUES – chilipaprikával

BÁNYA BLUES – chilipaprikával

A nyárnak ugyan hivatalosan vége, de a fesztiválszezont még nem kell eltemetni: lesznek szabadtéri bulik addig, amíg az időjárás végleg be nem...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...
Új koncertek