Tom Odell visszatér Budapestre

2022/01/26  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A zenész a Barba Negrában adta első magyarországi klubkoncertjét – ide is tér vissza 2022. szeptember 28-án. Amúgy a Szigeten és a STRAND Fesztiválon is láthattátok már.

Fotó: Tom Odell/FB

Tom Odell – Ivor Novello-díjas zseniális dalszerző, a billentyűk koraérett mestere – mondhatni, a karrierje csúcsán van. Nem mintha a chichesteri születésű csodagyereknek díjak tucatjai és a több mint 2 milliós lemezeladás mellett bármit is bizonyítania kellene... Idén vadonatúj, Monsters Tour 2022 elnevezésű turnéjának részeként érkezik Magyarországra.

A most 31 éves angol sztárt Lily Allen fedezte fel, aki azt mondta róla, hogy "színpadi energiája David Bowie-ra emlékeztet". 13 évesen már dalokat írt, de ezt nem árulta el senkinek, mert úgy gondolta, hogy nem ez „menő”. Hogy mégis az, arra bizonyíték, hogy bemutatkozó – Songs From Another Love – anyaga rögtön elnyerte 2012-ben az egyik legnevesebb angol zenei díjat, a BRITs Critics’ Choice Award-ot, s 2013-ban megjelent első stúdióalbuma, a Long Way Down kapcsán elnyerte a Brit Kritikusok díját.

Saját bevallása szerint Elton John zenéjén nőtt fel, de David Bowie, Jeff Buckley, Bob Dylan, Arthur Russell, Leonard Cohen, Leon Russell, Billy Joel, Randy Newman, Tom Waits, Rodríguez és Bruce Springsteen dalai is hatással voltak rá.  Odell Chichesterben született, repülőgép pilóta édesapa és általános iskolai tanár édesanya fiaként. Gyermekkora egy részét Új-Zélandon töltötte, édesapja munkájának köszönhetően. Klasszikus zongoraképzést kapott. Miközben megpróbált bejutni a liverpooli zeneakadémiára, gyakran vett részt tehetségkutató esteken, ahol „megtanulta, hogy lépjen fel és melyik dalok működnek”.

27 éves volt, amikor kijött a harmadik, Jubilee Road című anyagával – egy karriert meghatározó lemezzel, amelyen a sokrétű fiatal művész teljes mértékben átvette az irányítást: dalszerzőként, énekesként és producerként is összerakta élettel teli stílusát. Negyedik albuma, a monsters 2021-ben jelent meg, és rögtön a negyedik helyen kezdett az Egyesült Királyság albumlistáján, így Odell negyedik Top 10-es lemeze lett zsínórban.

Jegyek január 28-án, pénteken 10 órától kaphatók.

Tom Odell, Barba Negra, monsters, turné, Lily Allen

 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek