Menopauza

Tuba, harsona, trombita, cselló, 4 hegedű valamint zongora, dob és basszusgitár: ez a KVARK projekt

2022/05/19  ·   Zenei hír   ·  Herbály Dorottya

Május 21-én, szombaton a győri Torula Művésztér kertjében egy különleges térhangzású zenei előadás lesz hallható – a közönségnek egy minden érzékre ható művészeti és közösségi élményben lesz része. Mindezt a Marton Szabolcs zeneszerző által megálmodott KVARK projekt teszi majd lehetővé.

Fotó:

Az életben csak a változás állandó. A KVARK pedig a változás pillanatát akarja megmutatni. A pillanatot, amiből naponta akár több ezer is megtörténik velünk, olykor szinte észrevétlenül. Tudjuk, hogy a létünk nem tarthat örökké. És mint mindennek, ami véges, tétje is van. Erre a dramaturgiára épít Marton Szabolcs háromfelvonásos zenei előadása is. Az elidegenedés, utazás/flow és a megérkezés ezen az alaptételen nyugszanak: tartanak valahonnan és valami felé, végesek, hiszen előre meghatározott keretek között működnek.

A fiatal alkotó ezt próbálja meg zeneileg megmutatni, mivel mindig is foglalkoztatta az a kérdés, hogyan lehetne erős, jól érthető üzeneteket közvetíteni pusztán instrumentális zenei hangzással. Ez a gondolat végül mostanra érett benne konkrét zenei programmá, így 2021-ben nekifogott a KVARK megtervezésének és megvalósításának, mostanra pedig a győri Torulában otthonra is talált a kortárs zenei kísérletként körvonalazódó projekt. 

A KVARK zenekara 12 főből áll: tuba, harsona, trombita, cselló, 4 hegedű valamint zongora, dob és basszusgitár szólal meg a három részes előadásban, ahol taktusról taktusra bomlik szét az Egész, majd a Részek új Egésszé állnak össze. A komplett zenekar kifejezetten erre a koncertre állt össze, ahogyan a zenét illusztráló vetítés is erre az alkalomra és helyre készült. A projekt közösségi finanszírozásból tudott megvalósulni, és Márton Szabolcs mellett testvére is részt vett a projektben, ő készítette hozzá a grafikát.

A Torula az egykori szeszgyár területén áll (Budai út 7.), Győr egyik legfrissebb művészeti terének számít. Eddig főként képzőművészeti kiállítások helyszíne volt, de mint közösségi tér igen mondtak Szabolcs megkeresésére.

Fotó: Torula/FB

Korábban a Turbinában rendeztek egy beszélgetés a KVARK projekt kapcsán, ahol az Anima Sound Systemes Prieger Zsolttal többek között arról is beszélgettek, hogy milyen nehézségekkel kell szembenéznie egy vidéki alkotónak, főleg egy fiatal művésznek. Mivel Budapesten sokkal több a lehetőség, program – inkább ők jönnek a fővárosba megmutatni magukat az alkotótársaknak és a közönségnek – most fordul a kocka. (Prieger szerint amúgy jelenleg óriási dömpingje van a szemétnek, és csak komoly szelektálással lehet rátalálni az értékekre.)

Mivel az előadás mindenkinek szól, aki szereti a zenét, de csak azokhoz tud eljutni, akik ott vannak, így Budapestről ingyenes járatot indítanak az előadásra. Jó hír – ami már a cikk elkészülte után érkezett –, hogy az eseményre immáron megtelt a Torula tere!

 

Márton Szabolcs, KVARK, Győr, Torula

 

 

Szólj hozzá!


Rockendrollia búcsúzik a királyától

Rockendrollia búcsúzik a királyától

Ma reggel sokak számára hirtelen megállt az idő. Szalad az élet – szoktuk mondani könnyedén, de amikor elmegy egy több generációs hősünk, aki...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Tudjuk, hol leszel egy év múlva ezen a napon

Geszti Péter 2027. január 30-án mutatja be új nagyszabású koncertprodukcióját, a Poptimista Show-t az MVM Dome-ban. Az est az azonos című készülő album köré épül, amelyben a disco és a funk hangzásvilága találkozik Geszti rapes-popos szövegvilágával.

Farsangi buliját ismét a jótékonykodásnak szenteli az Elefánt

Az Elefánt koncertjei mindig többről szóltak puszta daloknál. A zenekar körül az évek alatt közösség formálódott, ahol a közös élmény, az egymásra figyelés és a személyes történetek legalább annyira fontosak, mint a színpadon megszólaló számok. Ez a szemlélet köszön vissza abban is, ahogyan 2026-ot indítják: nemcsak egy...
Új koncertek