Menopauza

Újra Budapesten az Enter Shikari!

2023/10/27  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Többször jártak már nálunk, a szerkesztőségünkben is komoly rajongótáboruk van – interjút is készítettünk már velük: nekünk nagyon jó hír, hogy "Lake Malice" elnevezésű turnéjuk keretében a Barba Negrában koncerteznek november 10-én.

Fotó: Enter Shikari/FB

Londontól nem messze, egy St. Albans nevű kis városkában született meg 2003-ban az Enter Shikari, akik akkor zenéjükkel valami teljesen újat alkottak. Számaik egyesítik a post-hardcore-t a különböző heavy metal alműfajokkal, amit még vegyít egy kis elektronikus, dubstep, trance és drum and bass elemekkel. Az eredmény pedig egy magávalragadó, energiabomba, amit nem lehet ugrálás nélkül végighallgatni. Most pedig A Kiss For The Whole World című hetedik nagylemezükkel látogatnak Budapestre. Az album idén áprilisban jelent meg, és most végre élőben is hallhatunk róla pár számot.


 

A banda előző albuma, a Nothing Is True And Everything Is Possible hetekkel a pandémia első hulláma után jelent meg, így a zenekar több, mint egy évet várt arra, hogy élőben is eljátszhassa a közönségnek. Ennek eredményeként Rou Reynolds, a zenekar énekese alkotói válságon esett át, és persze a zenekart is megviselte ez a nehéz időszak. 2022 elején a banda kibérelt egy vidéki házat, hogy elvonulva alkothasson. Az eredmény pedig egy olyan lemez lett, ami sokkal inkább energikus, motiváló és élettel teli, mint bármi a korábbi munkáik közül. Az új album az eufóriát, örömöt és ünneplést próbálja magába foglalni, és átadni a közönségnek, amit a karantén feloldása, a koncertek, az élő zenélés, és a közönséggel való találkozás jelentett számukra.

Itt van erre egy élő példa :)

Az Enter Shikari mindig is sikeresnek számított hazájában épp úgy, mint külföldön, előző négy albumuk mindegyike a brit albumok legjobb tízes listájára került. Az új lemez azonban még erre is rátett egy lapáttal, és májusban egészen az első helyig repítette őket.

 

Az emlegetett interjú:

Akik még koncert előtt is zenét hallgatnak – interjú az Enter Shikarival

 

Ilyen volt a  2019-es koncert az Akváriumban:

 

A legközvetlenebb külföldi zenekar evör – Enter Shikari és a sokadik napos turnéállomás esete

Enter Shikari, Barba Negra

 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek