Yoko Ono (is) hozzányúlt az Imagine-hez

2018/10/10  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Az Imagine című John Lennon-dal feldolgozása is szerepel özvegye, Yoko Ono jövő héten megjelenő albumán, a Warzone-on. Az új verzióban egy templomi orgona kíséri Ono hangját.

A prágai John Lennon-fal egy részlete

John és Yoko hét albumot készített együtt, mielőtt a 40 éves Lennont 1980 decemberében egy őrült meggyilkolta lakhelyük, a New York-i Dakota ház előtt.

"John örülne, hogy megcsináltam. Az új lemez dalai közül az Imagine volt az egyetlen, ami miatt ideges voltam, mert a számot az egész világ ismeri és számolhatok a kritikákkal. Mégis azt hiszem, nagyon fontos volt, hogy elkészüljön, az idegesség másodlagos" – fogalmazott Yoko Ono a BBC-nek.

Hozzátette: élvezte a munkát, fontosnak érezte az Imagine új változatban történt megjelentetését, ezért mindent elkövetett, hogy jó legyen a végeredmény.

A 85 éves, japán származású Yoko Ono Warzone című munkája, amely erősen politikai indíttatású, csak néhány héttel fogja követni John Lennon legendás albuma, az Imagine múlt pénteki újramegjelenését. Az Imagine című dalt 1971-ben rögzítette az ex-Beatle, a producer John, Yoko és Phil Spector volt.

"Különleges időszak volt, mindketten egy jobb világról álmodtunk. Amikor befejeztük, egymásra néztünk és csak annyit mondtunk: valóban megcsináltuk?" – idézte fel Yoko Ono, aki tavaly óta hivatalosan is az Imagine című dal társszerzője.

A rock and roll egyik leghíresebb párja 1969-ben, a vietnami háború idején Amszterdamban egy szállodai szobában két héten át az ágyában tüntetett látványosan a békéért.

"Örülök, hogy az emberek manapság egyre többet gondolnak a békére. Akkoriban számos alkalommal elmondtuk, mennyire fontos a béke, és úgy érzem, sikerrel tettük" – idézte fel Ono.

Lennon özvegye mellett már sokan feldolgozást készítettek a dalból.Igaz, átiratról a szó szoros értelmében nem beszélhetünk, de mivel mindegyikük hozzáadta a saját személyiségét, egy kicsit másik dalról van szó, mint az eredeti.

10 IMAGINE-cover

Chris Cornell

Roger Waters

Queen

Coldplay

Lady Gaga

Avril Lavigne

Emeli Sandé

UNICEF (Sonu Nigam, Katy Perry, Priyanka Chopra, will.i.am)

Shakira

És végül Yoko Ono:

 

John Lennon, Yoko Ono, Imagine

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek