Debrecen 2022. May. 20. (19:00)

"Magyarok, tinéktek szólok"


Műsor:
Műsoron Kodály nagyszabású kórusműve, a Zrínyi szózata és más szerzők alkotásai.

„Magyarok, tinéktek szólok”

Közreműködik:
Szegedi Csaba – ének
Kodály Kórus Debrecen

Vezényel: Erdei Péter

„Magyarok, tinéktek szólok”

A mai hangverseny mottója a címbéli idézet, mely Zrínyi Miklósnak „Az török áfium ellen való orvosság” (első nyomtatott megjelenésének címe 1705-ből: „Ne bántsd a magyart!”), 1661-ben keletkezett röpiratából származó felhívás. Kodály Zoltán kórusműveinek szövegválasztásával újra és újra felébreszti a „Nemzet Lelkiismeretét” a JÓ, a TISZTA és az IGAZ cselekedetek iránt, egyben bátorítást, vigasztalást is nyújt nehéz időkben. Ennek élő példája a Zrínyi szózata – koncertünk záró darabja - mely 1955-ben, a szovjet rendszer legsötétebb idejében íródott. Egyáltalán nem véletlen, hogy az első bemutató után (1955. december) a művet betiltották és egészen 1968-ig nem hangozhatott el újra! Kodály Zoltán születésének 140. évfordulójára készülődve szóljon Kisfaludy Károly Mohács c. versének egyik záró sora: „A múlt csak példa legyen...”, miképp Vörösmarty versének utolsó sora hasonló pozitív kicsengést, reményteli bátorságot sugároz: „van még lelke Árpád nemzetének!”

A hangversenyt nyitó Schubert-kantáta mondandója – a bibliai zsidó nép csodás megmenekülése az egyiptomi fogságból – hasonlóképpen nem mindennapi tanulsággal szolgál. Mirjám és Debóra győzelmi éneke ugyanazt a gondolatot erősíti, de mennyire más zenei eszközökkel: az ember gyarló, a Teremtő örök! Schubertnél szoprán szóló, kórus és zongora, Kodálynál hatalmas kórustabló formájában. A két végpont, a két legterjedelmesebb darab, mint két oszlop, ezeken nyugszik a hangverseny teljes műsora. Az első félidő valamennyi romantikus darabja a létezés legnagyobb titkát járja körül: Élet – halál, ifjúság – elmúlás. Regernél végletes, rendkívül drámai zenei eszközökkel, Brahmsnál bensőséges, szelíd, inkább lírai, de nagyon sokszínű megfogalmazásban. Ezek a művek mutatják meg igazán egy énekkar felkészültségét, képzettségét! Bízzunk benne, hogy a hallgatóság is így gondolja majd!

(Erdei Péter)

ERDEI PÉTER Debrecenben született, 1944. december 8-án. A Zeneművészeti Főiskolát 1963 és 1968 között végezte, diplomáját 1968- ban szerezte a Liszt Ferenc Zeneakadémián. Vásárhelyi Zoltán, Párkai István és Bárdos Lajos tanítványa volt. 1968 és 1972 között az USA-ban a wellesleyi Kodály Musical Training Institute (Boston, USA) társalapítója és tanára. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi docense 1973-tól 2003-ig. 1972-1973-ban a Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatán tanít, a debreceni Kodály Kórus helyettes karnagya, később vezető karnagya 1983-1985 és 1998-2000 között, valamint 2003- tól 2006-ig. 1973-tól a budapesti Zeneművészeti Főiskola karvezetés tanára. 1974-től 1990-ig és 1994-től 2008 augusztusáig a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet főigazgatója. 1990-től 1992-ig a Magyar Rádió és TV Énekkarának karnagya. 1976-tól 2005-ig a Kecskeméti Pedagógus Énekkar karnagya. Az Ifjúsági Világkórus karnagya 2000-ben. Számos kortárs magyar kórusmű bemutatójának rádióés

CD-felvételén működött közre, számos díjban és elismerésben részesült e tevékenységéért. Vezényelt, mesterkurzusokat és előadásokat tartott Nagy-Britanniában, Norvégiában, Kanadában, USA-ban, Ausztráliában, Koreában, Olaszországban, Görögországban. Gyakran kérik fel nemzetközi fesztiválok és versenyek zsűrijében való részvételre. A Capital University (Colombus, Ohio, USA) díszdoktora.

Elismerései többek közt:

Liszt Ferenc-díj (1992), Katona József-díj (1994), Kodály Intézetért Díj (1994, 2008) Bartók Béla – Pásztory Ditta díj (2009), A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze (2010), Életmű-díj – KÓTA (2019), Kodály Zoltán-díj (2019), Fábry Zoltán-díj (2020), Magyarország Kiváló Művésze (2020)

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Huss és pöcc!

Huss és pöcc!

Emlékeztek még arra, amikor a Szigeten létezett klasszikus zenei színpad? A legjobb műsor az volt, amikor bárki beállhatott vezényelni, és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni koncerthelyszín túlélésére szervezett pénzgyűjtő koncerten részt vegyenek. Két jó dolog is származott ebből, egyrészt a Bush Hall megmenekült és köszöni szépen, azóta is jól van,...

Egy kulturális merénylet igaz története

A My Way talán az egyetlen világsláger, amely ugyanazzal a dallammal egyszerre jelképezi az eleganciát és a teljes kulturális rombolást. Frank Sinatra előadásában az életút méltóságteljes összegzése, Sid Vicious kezében viszont a punkmozgalom egyik legtökéletesebb kulturális merénylete lett. A két felvétel között alig tíz év...
Új koncertek