2. Magyar Fantázia

Liszt Ferenc (1811–1886) Haláltánca egy „Parafrázis a Dies iræ fölött zongorára és zenekarra”. A kompozíció, melynek zongoraszólama kezdésként szinte puritán egyszerűségben szólal meg, hat, számozott variációból épül fel. Liszt zongoraversenyei közül „…ez nyúlik vissza a messzebb múltba, és ez mutat a távolabbi jövőbe”.

A Magyar fantáziában Liszt verbunkos dallamok, táncok anyagát dolgozta fel. A kompozíció 1852-ben készült, pesti premierjén a zongoraszólamot Hans von Bülow játszotta, a zenekart Erkel Ferenc vezényelte. Legfontosabb, gyakran visszatérő témája a Magasan repül a daru kezdetű népies műdal.

Beethoven a VII. szimfóniát élete egyik legjobb művének tartotta. A szimfónia bemutatójára a hanaui csatában megsebesült katonák számára rendezett jótékonysági koncerten, 1813-ban, Bécsben került sor. Az első tétel hosszú, kimért tempójú bevezetéssel indul mely után kontrasztként hat a szonátaformájú, ritmikus, gyors dinamikai és váratlan hangnemváltásokra épülő főrész. A második tétel óriási sikert aratott, melyet megismételtettek a premieren. A scherzo különlegessége a kibővülő A-B-A-B-A formára, ami Beethovennél ebben az időszakban más zeneműveiknél is meglehetősen gyakori. Az utolsó, szonátaformában íródott tétel a szimfónia valódi megkoronázása, melyen bámulatos erő uralkodik. A szimfónia tételeinek sajátos ritmikája adja a mű jellegzetességét, melyet áthat a tánc energiájának örvénylése.