2022. Aug. 13. (17:00)

60 ÉV 60 DAL - Napijegy


60 ÉV 60 DAL - Napijegy

60 ÉV 60 DAL

  1. augusztus 12-13-14., Őriszentpéter - Omega Park

Kapunyitás: 17.00

 

Háromnapos mini fesztivál a Hétrétország fesztivál keretein belül, az Omega együttes jegyében!

Minden idők egyik legnagyobb hatású magyar zenekara az OMEGA, idén lenne 60 éves. Kóbor János, Benkő László és Mihály Tamás tragikus halála miatt már csak megemlékezni és méltón megünnepelni tudjuk az ikonikus zenekart, Molnár György és Debreczeni Ferenc részvételével.

  1. augusztus 12-13-14-én, három nap alatt 60 év 60 dala csendül majd fel Őriszentpéteren, az együttesről elnevezett Omega Parkban. Olyan előadóművészek és zenekarok lépnek színpadra, akiknek az elmúlt években szoros kapcsolatuk, közös munkáik, meghatározó élményeik voltak az Omegával. A fellépők a saját koncertprogramjaikon belül Omega dalokat is eljátszanak, így közösen emlékezve, s megidézve a legendás csapatot.

Ez a nyár egyik kiemelkedő eseménye lesz, amely méltó ünnepe lesz egy felejthetetlen zenekarnak!

Program:

  1. augusztus 12., péntek

B52

Nagy Feró és a Beatrice

HOBO

Omega Testamentum zenekar - Debreczeni Ferenc, Molnár György és vendégei

 

  1. augusztus 13., szombat

Új Babylon

Ivan & The Parazol

Anna and the Barbies

Omega Testamentum zenekar - Debreczeni Ferenc, Molnár György és vendégei Zalatnay Sarolta és Frenreisz Károly

 

  1. augusztus 14., vasárnap

100 Folk Celsius

Tolcsvay László

Bródy János

Omega Szigetek - Szirtes Edina Mókus, Másik János és Kollár-Klemencz László részvételével

 

MŰSORVEZETŐ: B. Tóth László

 

Jegyárak:

- Napijegy: 6.000 Ft

- Háromnapos bérlet: 15.000 Ft

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

A Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators a "The River Is Rising – Rest of the World Tour ’24" keretében – 21 ország 32 városában lépnek fel...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.
Új koncertek