Egy rész az Apostol-történelemből
Az Apostol együttes története 1970 nyarán kezdődött. Az alapító diákok éppen komolyzenei tanulmányokat folytattak a Zenegimnáziumban, illetve a Zeneakadémián.
A hatvanas évek beat mozgalma a komolyzenei tanulmányokat végző fiatalokat is "megfertőzte". Németh Zoltán, az együttes vezetője a "konziban" (ahogy a zenegimnáziumot nevezték) egy osztályba járt Presser Gáborral és Mihály Tamással. A szünetekben lelkendezve játszották egymásnak a Szabad Európa Rádióban vagy a Luxemburgi Rádióban előző nap hallott új dalokat. Az új zenére fogékony tagokból, muzsikustársakból alakult meg az Apostol együttes. Bár akkor csak némi ösztöndíj-kiegészítés lebegett a szemük előtt, amikor ideiglenes működési engedéllyel Balatonföldváron, a Balatongyöngye étteremben elkezdtek játszani a következő összeállításban: Németh Zoltán (zongora, zenekarvezető), Debreceni László (basszusgitár), Deák János (szaxofon), Kozma András (gitár), Szalánczy Ferenc (harsona), Peterdi Mihály (dob).
A SIKERES FOLYTATÁS
A sikeres nyár után a fiúk egy része úgy gondolta: folytatni kellene a zenekaros munkát a tanulmányok mellett is. Az első tagcserére ekkor került sor, de 1979. őszéig még annyi változás történt, hogy az Apostol talán a "legváltozatosabb összetételű zenekar" nem hivatalos titulusa is megillette volna a magyar könnyűzenei életben. 1970. őszén került a zenekarba Deák Béla (gitár), és a dobos poszton is csere történt: attól kezdve Nagy Béla adta a ritmikus alapot. Hamarosan sikerült szert tenni önálló klubokra is, előbb a Fővárosi Tanács Gerlóczy utcai klubját, majd a Műszaki Egyetem Vár-klubját szerezték meg, melyek éveken keresztül a zenekar törzshelyei voltak.
1970. őszén országos könnyűzenei fesztivált hirdettek, melynek döntőjét 1971. májusában Salgótarján rendezte. A sikeres megmérettetés érdekében két "tapasztalt" profit, külföldet is megjárt zenészt vettek be a zenekarba: 1970. decemberében Deák Mihályt (dob), 1971. januárjában Deseő Attilát (szaxofon). A salgótarjáni döntő megnyerése után a már "profivá" vált zenekar elindult a közönség meghódításához vezető úton. Győztes számaikból - Németh Zoltán - Nagy Béla: A cirkuszi kikiáltó és Németh Zoltán: Az esti utcán című dalából - kislemez készült. Még azon a nyáron felléphettek Georgie Fame és Alan Price kisstadion-beli koncertjén. Ekkorra már egyértelműen kialakult a zenekar saját stílusa. Magyar jazzrockot játszottak – a nagy példaképek, a Chicago és a Blood, Sweat and Tears hangzására és igényességére törekedve. Az iskolai tanulmányokkal való egyeztetés, illetve a zenei célok változtatása miatt újabb tagcserékre került sor: 1971. szeptemberében Deák Béla helyett Lifka Mihály (trombita) csatlakozott az együtteshez, majd decemberben Makrai Pál (gitár) váltotta fel Kozma Andrást. Ebben az összeállításban egy évig muzsikáltak együtt. Ezalatt készült el a második kislemez Németh Zoltán és Tardos Péter Vándor, milyen az út és a Ki lehet a párja? című számaival.
KÜLFÖLD, ÚJABB TAGCSERÉK
A hetvenes évek elején nehéz volt "profi" erősítőkhöz és hangszerekhez jutni Magyarországon. Így aztán a zenekar külföldi munkalehetőség után nézett, melynek a bevételéből akarták mindezt előteremteni. A munkalehetőséget az NSZK, Svájc és Svédország kínálta. A turné sikere érdekében újabb változtatásokra volt szükség a zenekarban. Mindenekelőtt három énekesnő - Magay Klementina, Kassai Katalin, és Babits Marcella - színesítette a csapatot és gazdagította a hangzást, de a szaxofonos és a trombitás posztján is változás történt: Gábor István és Nagy József lettek az új tagok. 1972. szilveszterén kezdett a zenekar Németországban játszani, és 1973. májusában fejezte be a turnét Svédországban. Ekkor már a "jó magyar zenekarokhoz" híven ellentétek is kialakultak a csapatban - főleg a stílus, és a "hogyan tovább?" kérdésekben. Ráadásul Nagy József (trombita) Svájcban lemaradt a társaitól... Ezzel egy időre el is zárva a további külföldi szereplés lehetőségét a zenekar elől. A Belügyminisztérium – mint az LGT esetében – a hazatérőket büntette. Szalánczy Ferenc (harsona) úgy döntött, hogy a Magyar Állami Operaházban folytatja a zenélést. Debreceni László (basszusgitár) új zenekarral indult külföldre szerencsét próbálni. Az is egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a magyar közízlés alacsonyan értékeli a jazzrockot. Az ORI, a rádió, a lemezgyár kezdeti bíztatásai addigra hitelüket vesztették. Újabb tagcserék történtek: a külföldön maradt Nagy József helyett 1973. májusában Csiba József (trombita), szeptemberben Szalánczy Ferenc helyett Pete László (harsona) került az együttesbe, Debreceni László helyett visszajött Kozma András (basszusgitár). 1973. végén csatlakozott a csapathoz Meződi József (ének), aki a későbbiekben, nagyban meghatározta a zenekar stílusát. Még abban az évben elkészült egy újabb kislemez: Németh Zoltán és Tardos Péter Hívj fel, valamint Németh Gábor és Makrai Pál Visszatér című számaival.
ZENEI KETTŐSSÉG
A zenekar műsorában egyre jobban szétvált a jazz és az "emészthetőbb" zene. Az úgynevezett hagyományos koncerteken populárisabb zenét játszottak. A hazai és külföldi jazzfesztiválokon viszont hangszeres kompozíciókkal vett részt a csapat. A stiláris elkülönülés első átütő sikerű dala 1974-ben Németh Gábor - Szenes Iván: Okosabban kéne élni című dala. Még ugyanabban az évben Meződi József is bemutatkozik egy dallal, amelyben egy országot ejt ámulatba sajátos hangszínű magas hangjával. A dal Németh Zoltán és Bukó Gábor szerzeménye: Sír a harang. 1974. májusában a "jazzvonal" is méltónak bizonyult hírnevére: a Csehszlovákiában rendezett nemzetközi jazzfesztiválon "Európai Extraklasszis" elismerést nyert a zenekar, Németh Zoltán pedig A jó, a gonosz és az ember című kompozíciójáért megkapta az I. díjat, valamint a legjobb hangszerelés díját. Makrai Pál, aki az Okosabban kéne élni című dalt vitte sikerre, 1974. júniusában átigazolt Koncz Zsuzsa éppen megalakuló kísérőzenekarához, a Korálhoz. Vele ment Kozma András is. Helyükre Felkai Miklós (gitár) és Heilig Gábor (basszusgitár) került.
Szólj hozzá!