Budapest 2027. Apr. 21. (19:30)
Jegyvásárlás

Brahms, Pleyel, Saint-Saëns


Brahms, Pleyel, Saint-Saëns
VÁLASZTÉKOS. NÉPSZERŰ. ÚJRAFELFEDEZETT.

Brahms – egyfajta felkészülésként a szimfónia műfajára – egy Haydnnak tulajdonított, igen rafinált szerkezetű dallamra írt variációsorozattal hódította meg a szimfonikus zene világát. De Haydnhoz kapcsolódik Ignace Pleyel is, aki az idősebb mester tanítványa, majd barátja lett. Pleyel az Erdődy család pozsonyi rezidenciájának udvari zeneszerzőjeként a 18. század utolsó évtizedeiben pompás csellóversenyekkel járult hozzá a klasszikus korszak egyébként nem túl gazdag gordonka-concerto terméséhez. Mutatós, választékos ízléssel megírt műveket írt, melyek a maguk idejében nagy népszerűségre tettek szert, bő kétszáz évvel később pedig Szabó Péternek – Szabó Ildikó édesapjának – köszönhetően megnyílt az út e művek újrafelfedezés előtt. A koncert második felében Héja Domonkos vezényletével Saint-Saëns hatásos, 1886-ban bemutatott c-moll szimfóniája, a nevezetes „orgonás szimfónia” szólal meg, mely számos szállal kapcsolódik Liszt Ferenc alakjához és zenéjéhez.

J. BRAHMS: Haydn-variációk, op. 56
I. PLEYEL: C-dúr gordonkaverseny, Ben. 101
SAINT-SAËNS: 3. c-moll „Orgona” szimfónia, op. 78

Vezényel: Héja Domonkos

Közreműködik:
Szabó Ildikó gordonka
Pálúr János orgona
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

Jegyárak és információk

I. Árkategória : 4 200 Ft
II. Árkategória : 5 900 Ft
III. Árkategória : 7 900 Ft
IV. Árkategória : 9 200 Ft
Jegyvásárlás

Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy a megjelölt jegyárak nem tartalmazzák a kényelmi díj összegét. A kényelmi díj a jegyárakra vetített 6 % + 300 forint, amely az ÁFA összegét tartalmazza. A kényelmi díj pontos összege a kosároldalon található.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A szolgálólány meséje, avagy a kiadó fogságából a Guinness-rekordig

A szolgálólány meséje, avagy a kiadó fogságából...

Különleges meglepetés érte a brit zenei élet jelenlegi királynőjét, RAYE-t, aki a londoni The O2 arénában tartott gigantikus koncertje után nem...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Együtt a bagázs: Parno Graszt és Ham Ko Ham a Zene Házában

A roma zene mindig többről szólt puszta szórakoztatásnál. Közösségről, túlélésről, családról, identitásról – és arról az ösztönös energiáról, amely egyszerre tud fájni és felszabadítani. A Magyar Zene Háza következő jótékonysági koncertje pontosan ilyen lesz: a Parno Graszt és a Ham Ko Ham közös estje a BAGázs...

Nyári pszichedélia a Várkertben

Június 7-én különleges szabadtéri koncertélmény várja a közönséget a Várkert Bazár Öntőház udvarán: a Keep Floyding monumentális show-val indítja a nyári szezont. A Summer of '26 – Echoes in the Air című est a legendás Pink Floyd örökségét idézi meg, grandiózus hangzással, látványos vizuális világgal és hamisítatlan...
Új koncertek