Nálunk ezt a sportot leginkább a Sziget fellépőinek bejelentése után űzik. A kommentmezőkben ilyenkor rendszerint megjelennek azok, akik szerint régen minden jobb volt, akik hiányolják kedvenc zenekarukat, akik soha életükben nem hallottak a meghirdetett előadókról – és persze azok is, akik már évekkel ezelőtt megfogadták, hogy soha többé nem teszik be a lábukat a fesztiválra.
A jelenség azonban korántsem hungarikum. A Glastonbury 2027-es fellépőlistájának közzététele után a brit közönség is megmutatta, hogy ezen a téren semmivel sem marad el a magyar kommentelőktől. Pedig a három főfellépő – Harry Styles, Billie Eilish és Sam Fender – aligha nevezhető jelentéktelen névsornak . A vasárnapi legendák műsorsávjában Cher lép fel, a további meghirdetett előadók között pedig ott van többek között a Massive Attack, a The xx, a Kraftwerk, Little Simz, Lily Allen, a Primal Scream és az Underworld. Vannak, akik egyenesen "történelminek" titulálják a lineupot a közösségi médiában.
Az NME által összegyűjtött reakciók mégis rendkívül vegyesek. Egyesek túlságosan kiszámíthatónak és jellegtelennek tartják a programot, mások a tíz-tizenöt évvel ezelőtti felhozatalt sírják vissza. Akad, aki a Rolling Stonest vagy a Fontaines D.C.-t hiányolja, (ezt most a Szigettel kapcsolatban nem merülhet fel, hiszen Budapestre érkezik a dublini banda), más pedig azon háborog, hogy a három főfellépő között egyetlen zenekar sincs. Természetesen a lelkesedők sem maradtak el: Cher fellépése különösen nagy lelkesedést váltott ki, és akadt olyan rajongó is, aki állítása szerint még az elsőszülött gyermekét is odaadná egy jegyért. Reméljük, a gyermeknek nem kell aggódnia... :)
A fesztiválokkal szembeni elvárások egyik legnagyobb ellentmondása, hogy a közönség egyszerre szeretne világsztárokat, ritkán látható legendákat, friss felfedezéseket és olyan neveket, amelyekért önmagukban is érdemes lenne jegyet venni. Lehetőleg úgy, hogy a program ne legyen túlságosan kommersz, de azért mindenki ismerje a fellépőket. A Glastonbury esetében mindezt tovább bonyolítja a fesztivál múltja: a rendezvény mára a brit könnyűzenei kultúra egyik legfontosabb intézményévé vált, és ez olyan elvárásokat teremt, amelyeknek évről évre egyre nehezebb megfelelni.
A régi látogatók a saját fiatalságuk meghatározó zenekarait keresik, a fiatalabbak a jelenlegi sztárokat szeretnék látni, a zenei ínyencek pedig azokat az előadókat hiányolják, akik szerintük valóban izgalmassá tennék a programot. A szervezőknek mindeközben egy olyan fesztivált kell összeállítaniuk, amelyen több generáció és számtalan zenei ízlés találkozik. Ráadásul a fellépők elérhetősége nem pusztán pénzkérdés: turnémenetrendek, kizárólagossági szerződések, produkciós igények és az előadók saját döntései is meghatározzák, hogy egy adott évben ki állhat színpadra. Arról nem is beszélve, hogy a 2027-es program még korántsem teljes, a következő hónapokban további fellépőket jelentenek be. A közönség egy része tehát már egy olyan műsor felett mondott ítéletet, amelynek jelentős része még nem is ismert.
A 2027-es Glastonbury ötnapos belépője 408 fontba kerül, amihez még postaköltség is társulhat. Ez kétségtelenül jelentős összeg, különösen akkor, ha hozzászámítjuk az utazást, az étkezést és az egyéb kiadásokat. Csakhogy ezért az összegért nem három főfellépő koncertjét kapja a vásárló, hanem öt nap kempingezést, több mint száz színpad és helyszín programjait, valamint több ezer előadást. Ettől természetesen még lehet csalódást keltő a program, hiszen aki több száz fontot fizetett, joggal szeretné úgy érezni, hogy megérte. Az viszont már érdekesebb kérdés, hogy egy ekkora fesztivál értékét valóban három név alapján kell-e megítélni.
A jegyárakat és a hatalmas érdeklődést látva könnyű arra gondolni, hogy az Eavis családnak szinte korlátlan lehetőségei vannak. Michael Eavis 1970-ben indította el a fesztivált a somerseti Worthy Farmon, a szervezés meghatározó alakja pedig ma már a lánya, Emily Eavis. A számok azonban jóval árnyaltabb képet mutatnak. A Glastonbury engedélyezett befogadóképessége 210 ezer fő, ebbe azonban a látogatókon kívül a fellépők, a dolgozók és a közreműködők is beletartoznak. A fesztivál hivatalos tájékoztatása több mint 140 ezer jegytulajdonosról beszél. Ha pusztán szemléltetésként 140 ezer teljes árú belépővel és a 2027-es 408 fontos jegyárral számolunk, közel 57 millió fontos jegybevételt kapunk. Ez azonban nem hivatalos bevételi előrejelzés, és nem is azonos a fesztivál teljes árbevételével. A 2024-es fesztivált lefedő pénzügyi beszámoló szerint a Glastonbury szervezőcége 75,2 millió font árbevételt ért el, amelyből az adózott nyereség 5,7 millió font lett. Vagyis hiába tűnik csillagászatinak a bevétel, annak túlnyomó részét felemészti a rendezvény megszervezése. És itt nem csupán a fellépők gázsijáról beszélünk: a szervezőknek gyakorlatilag egy ideiglenes várost kell felépíteniük a somerseti mezőkön, színpadokkal, hang- és fénytechnikával, áramellátással, vízzel, mosdókkal, biztonsági szolgálattal, egészségügyi ellátással, közlekedési infrastruktúrával és hulladékkezeléssel.
A fesztivál ráadásul rendszeresen tart pihenőéveket, amikor a terület regenerálódhat, a rendezvény bevételei viszont elmaradnak. A 2026-os év éppen ilyen volt. A korábbi nyereség egy részét ezért tartalékolni kell, és a vizsgált üzleti évben a társaság nem is fizetett osztalékot. A Glastonbury működését ugyanakkor nem egy rendszeres, nagy összegű állami támogatás tartja fenn: a nyilvánosan elérhető pénzügyi adatok alapján alapvetően saját bevételeire épít, bár ezekből nem lehet minden lehetséges közvetett közpénzügyi hozzájárulást kizárni.
A történetnek ráadásul van egy fordított oldala is: a Glastonbury maga is jelentős összegeket fordít jótékony célokra. A szervezők közlése szerint 2025-ben több mint 4,2 millió fonttal támogattak több mint 300 szervezetet, köztük az Oxfamot, a Greenpeace-t és a WaterAidet. A jótékonysági és társadalmi szerepvállalás évtizedek óta a fesztivál működésének része, ami természetesen nem jelenti azt, hogy ne lennének komoly üzleti érdekei is.
A Glastonbury különleges helyzetét jól mutatja, hogy hagyományosan nem a legmagasabb fellépői díjakkal versenyez. Emily Eavis korábban arról beszélt, hogy egyes előadók más fesztiválokon elérhető gázsijuk töredékéért is hajlandók fellépni náluk. A presztízs, a hatalmas közönség, a televíziós közvetítés és a fesztivál történelmi jelentősége olyan értéket képvisel, amelyet nem lehet egyszerűen pénzben kifejezni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden világsztár automatikusan igent mondana a meghívásra, vagy hogy a Glastonbury bárkit megszerezhetne, akit a közönség látni szeretne. A költségvetés tehát még a brit könnyűzenei élet egyik legnagyobb intézményének esetében sem végtelen, a fesztivál köré sem kolbászból épül kerítés.
Az NME által idézett egyik hozzászóló szerint három dolog biztos az életben: a halál, az adók és az, hogy valaki panaszkodni fog a Glastonbury főfellépőire. Nehéz volna vitatkozni vele. A fesztiválprogramok kihirdetése mára önálló közösségi eseménnyé vált, amelynek szinte elmaradhatatlan része a névsor elemzése, a hiányzók számonkérése, a korábbi évekhez való hasonlítgatás és az ízlésviták végtelen sora.
A Glastonbury példája ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a közösségi médiában olvasható elégedetlenség nem feltétlenül tükrözi a tényleges keresletet. A 2027-es jegyek rekordgyorsasággal elfogytak, még mielőtt egyetlen főfellépőt is bejelentettek volna. Lehet tehát vitatkozni azon, hogy Harry Styles, Billie Eilish és Sam Fender méltó-e a Glastonbury főszínpadára, lehet hiányolni a Rolling Stonest, nosztalgiázni a régi időkön, és természetesen sokallni a jegyárakat is. Csak közben érdemes észben tartani, hogy a fesztiváloknak nem egyetlen kommentelő álomprogramját kell megvalósítaniuk, hanem több tízezer, sokszor egymásnak is ellentmondó elvárás között kell megtalálniuk az egyensúlyt. Minden tekintetben.
fesztiválpiac, line-up, Glastonbury, kommettelők


























Szólj hozzá!