Menopauza
Sopron 2022. Dec. 28. (19:00)

Budapest Bár


Budapest Bár

Végre, sok halasztott terv után reményeink szerint visszatérhet a Budapest Bár Sopronba, a Liszt Ferenc Kulturális Központba, ahol már törzsközönséget is üdvözölhetnek. Új lendülettel, részben megújult repertoárral és természetesen a régi kedvencekkel is érkezik a csodálatos Budapest Bár zenekar Farkas Róbert vezetésével, valamint Behumi Dóri, Németh Juci, Frenk, Kiss Tibor és Szűcs Krisztián.

A Budapest Bár a szívbemarkoló és szívderítő dalok cigányzenei feldolgozásaival vált Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarává. Az együttes varázslatos vonzerejét a kitűnő zenészeknek és a magyar rockzene kultikus énekeseinek köszönheti. Az eredetileg egyetlen lemezre születő Budapest Bár tizenkét énekessel, teljesen egyedi felállásban működik – talán épp ezért lett mára a legkeresettebb koncertzenekar, fesztiválok és nagyszínpadok rendszeres fellépője. A Budapest Bár védjegyévé vált egyedi stílus gyökerei az 1920-30-as évekbeli, budapesti kávéházak világáig nyúlik vissza. Az ismert és kedvelt dalokat cigányzenei alapokon, jazz, pop, rock, klezmer és számos zenei műfaji elemmel ötvözve értelmezik újra – ezzel megteremtve egy új zenei irányzat, a gypsy lounge alapjait.

A Budapest Bárt vezetőjének és alapítójának, Farkas Róbertnek eredeti szándéka pontosan az volt, hogy új lendületet adjon a kávéházi cigányzene műfajának, életben tartva és megújítva a régi hagyományokat. A zenekarnak köszönhetően rég elfeledett dallamok váltak újra a köztudat, és a fiatalok kultúrájának részévé. Számos régi dalt leporoltak, elfeledetteket élesztettek újra, közismerteket öltöztettek új köntösbe, az utóbbi időben pedig számos új dalt is írtak. Korok, kultúrák, stílusok és korosztályok találkoznak a produkcióban – talán ezért is szeretik fiatalok és idősebbek egyaránt az együttest, amely mára többgenerációs kedvenccé vált.

A Budapest Bár cikázik a zenei stílusok között és kiszakít a mindennapokból. 

Örömzene nyitott füleknek!

A zenekar tagjai: Farkas Róbert (hegedű, gitár), Ürmös Sándor (cimbalom), Ökrös Károly (harmonika), Farkas Richárd (nagybőgő), Kisvári Bence (dob)

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A karma karmában: az énekesnő, aki nem akarta zenész szüleit követni (06.25.)

A karma karmában: az énekesnő, aki nem akarta zenész...

Zenész családból jött, mégis sokáig mindent megtett azért, hogy ne legyen zenész. Aldous Harding végül nem kerülte el a saját hangját, június...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A szeretreméltó csavargó és a vak virágáruslány történetével készül a Müpa Valentin-napra

Február 14-én a Müpa különleges programmal várja a közönséget: egy régi filmszerelmet éleszt fel élő zenével kísérve. Csatoltuk a jegyeket!

Meghalt Freddie Mercury állítólagos lánya – avagy hogyan olvassunk híreket?

Új fordulat Freddie Mercury "eltitkolt lánya" ügyében: a hírek szerint 48 évesen meghalt a csak B. néven emlegetett, de állítólag Bibiként hívott hölgy, aki – szintén állítólag – egész életében tudta, hogy Freddie Mercury az édesapja.
Új koncertek