Budapest 2022. Apr. 29. (19:00)

Csík János és a Mezzo


Csík János és a Mezzo

Csík János és a Mezzo zenekar új közös lemezén friss, lendületes előadásban a magyar népzenével együtt szólalnak meg a szórakoztató, jó hangulatú jazz ízű dallamok.

Az album – ahogy Csík Jánostól megszokhattuk – precízen összeállított különböző stílusú dalok elegye, ami szerethetően idéz meg régi és új zenéket. A közreműködő zenészek közül egyesek a népzenéhez, mások inkább a jazz muzsikához állnak közelebb, amitől színes, újszerű és magával ragadó lesz a zenekar muzsikája: szokatlan és mégis jólesően ismerős.
Részletek az albumról megjelent kritikákból:

„rendkívül jól áll nekik ez a fülbemászó dallamvezetés, ami közben persze nem felejtenek el folk-önmaguk maradni. Egy-két nótából igazi rádiósláger kerekedhetne, rajtuk nem múlik.”

„a Szép a tavasz, szép a nyár (Fonó, 2019) című debütálás kifejezetten szívhez szólóra, és nagyon szórakoztatóra sikerült. Először is: nagyon jó hallgatni, régi kedves dallamok és népzenei minták vannak pop-dzsesszbe, régi-új sanzonos/könnyűzenés dalokba csomagolva, vagy azokból kibontogatva.”

„… a népzene ragtime-ba hajlik, a bluegrass meg egészen természetes módon folytatódik népdalban, máris elérkeztünk a Csík-féle metódushoz, azazhogy meglepően sokféle zeneiség képes egymásra rímelni…”

(Rácz Mihály, Lángoló gitárok)

A zenekar tagjai:
Csík János – hegedű, ének

Kisgyőri Krisztián – bőgő
Mészáros János – brácsa, trombita,
Németh Zsolt – gitár, ütőgardon,
Rácz Gábor – zongora
Szabó Kocsis Zsuzsanna – ének
Vadas László – citera, tangóharmonika

Időtartam: 100 perc

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Lehet, hogy elsőre nem ugrik be az arca, sőt még a neve sem. Aztán megszólal: néhány másodperc az I Try-ból, és hirtelen minden a helyére kerül....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina Kulturális Központban Ludvig Parmenttel közös produkciója érkezik Budapestre, amely a kimondott szót és az elektronikus zenét kapcsolja össze.

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni koncerthelyszín túlélésére szervezett pénzgyűjtő koncerten részt vegyenek. Két jó dolog is származott ebből, egyrészt a Bush Hall megmenekült és köszöni szépen, azóta is jól van,...
Új koncertek