Budapest 2022. Jun. 04. (19:00)

Halmos Béla emlékkoncert


Halmos Béla emlékkoncert

„Azt szoktam mondani, azért születtem a trianoni békediktátum évfordulóján, hogy a Trianon által szétszabdalt magyar nemzetet összehegedüljem.” Halmos Béla

Idén június 4-én ünnepelné 76. születésnapját Halmos Béla, a táncházmozgalom egyik elindítója, első prímása.

Halmos Béla sok évtizedes aktív tevékenysége során fáradhatatlanul dolgozott a magyar népi kultúra és a táncházmozgalom ügyéért,mind folklórgyűjtőként, mind a városi revival mozgalom irányítójaként szerteágazó tevékenységet folytatott. A Sebő, majd a Kalamajka együttes prímása, a Zenetudományi Intézet munkatársa, a Táncház Egyesület tiszteletbeli elnöke, az Országos Táncháztalálkozó elindítója, a Táncház Archívum megalapítója, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének egyik alapítója és tanára volt.

A június 4-i emlékkoncerten kerül átadásra a Halmos Béla vándordíj és a Halmos Béla emlékérem. A koncerten közreműködik többek között Pál Lajos és növendékei, Szokolay Dongó Balázs, Bárdosi Ildikó és Molnár Miklós, Muzsikás együttes és Kacsó Hanga, Vigad együttes, Filep Pali Márton és zenekara, a BorFolk zenekar és Manninger Katica, Sőregi Anna, Fokos zenekar, valamint a vándordíj idei nyertese is zenekarával.

 

Az emlékkoncert a Hagyományok Háza és a Halmos Béla által alapított Hagyományok Háza Baráti Köre közös szervezésében valósul meg.

 

Az est szerkesztői: Lőrincz Beáta, Szűcs Sándor

Az est háziasszonya: Vasváry Annamária 

 

 

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie Mercury-szobrát

Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie...

Július 25-én avatják fel Balatonszemesen Freddie Mercury-mellszobrát. A XXXIII. Queen Fesztivál kiemelt eseményeként leleplezendő alkotás a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Egy kulturális merénylet igaz története

A My Way talán az egyetlen világsláger, amely ugyanazzal a dallammal egyszerre jelképezi az eleganciát és a teljes kulturális rombolást. Frank Sinatra előadásában az életút méltóságteljes összegzése, Sid Vicious kezében viszont a punkmozgalom egyik legtökéletesebb kulturális merénylete lett. A két felvétel között alig tíz év...

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...
Új koncertek