Budapest 2022. Dec. 29. (20:00)

Leander Szimfonik


Leander Szimfonik

A Leander Kills és az Amigod zenekarokból is ismert, Fonogram-díjas Köteles Leander harmincharmadik születésnapján – 2018. március 15-én - különleges ünnepi koncertet adott, ahol legjobb dalainak Pejtsik Péter által készített klasszikus zenei átiratait adta elő nagyzenekari kísérettel, valamint a nemzeti ünnep tiszteletére elénekelte a Hazám, hazám című áriát, és a koncert végén a Himnuszt. A nagysikerű dupla koncertet Blu-ray és CD kiadvány örökíti meg. A nagy sikerre való tekintettel 2019. március 14-én a RaM Colosseum csodálatos termében új programmal áll ismét színpadra a Leander Szimfonik produkció ismét teltház előtt. A harmadik évad előadására 3 nap alatt fogyott el az összes jegy, de a koronavírus járvány miatt március 16. helyett szeptember 23-án került megrendezésre az ismét új dalokkal bővített előadás. 2021-ben a Leander Szimfonik produkció Siófokra is eljutott, ahol Farkas Pál vezényletével a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar és Leander ismét elvarázsolta a közönséget. A 2022. március 15-re, a MOMKultba meghirdetett előadásra három nap alatt az összes jegy elfogyott, ahogy a március 17-i debreceni előadás is elővét teltházzal futott.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Harminc évvel a feloszlás után adja első igazi koncertjét az FLM

Harminc évvel a feloszlás után adja első igazi...

Harminc évvel a feloszlása után készül első teljes, élő zenekaros nagykoncertjére az FLM. Császár Előd és Hoffer Dani december 22-én az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Pink Floyd legendás lemezborítója koncerthelyszínné válik

Közel ötven éve a Pink Floyd Animals című albumának borítójáról ismeri a világ a londoni Battersea Power Stationt. Szeptember 28-tól új szerepet kap az egykori erőmű: a falai között megnyílik egy hatszáz férőhelyes koncertterem, az Apple Music Hall.

Visszatér Budapestre a Lamb Of God

Harmadik magyarországi koncertjére készül a Lamb Of God: az amerikai metalzenekar 2010-ben, a csillebérci Metalfesten járt nálunk először, majd tizenkét év kihagyás után, 2022-ben tért vissza a Barba Negrába. Legközelebb 2027. január 31-én ugyanitt lépnek színpadra, ezúttal idén megjelent tizedik albumukkal, az Into Oblivionnal.
Új koncertek