Tokaj 2022. Aug. 13. (20:00)

Mária evangéliuma - rockopera


Mária evangéliuma - rockopera

Tolcsvay László – Müller Péter – Müller Péter Sziámi:

Mária evangéliuma

rockopera

  1. augusztus 13. (esőnap augusztus 14.)

Tokaj Fesztiválkatlan

 

A Mária evangéliuma című rockoperát harminc évvel ezelőtt mutatták be a Madách Színházban, azóta az itthoni, határon túli, valamint európai zenés színpadok visszatérő sikerdarabja, Szűz Mária történetét meséli el. Ifjúságától Krisztus születésén és kereszthalálán át Mária mennybemeneteléig követhetjük az eseményeket János apostol látomásos tolmácsolásában. A mű középpontjában Mária szerelmes szeretete és anyasága áll, az a fájdalmas női sors, amelyet fiával megélt, annak minden gyönyörűségével és küzdelmével együtt. A vallásos témát a rockopera műfaján keresztül bemutató alkotás különleges helyet foglal el a magyar színház- és kultúrtörténetben. Egyszerre képes felmutatni a szakralitást, az isteni erő nagyságát, a szeretet mindent legyőző erejét, ugyanakkor az emberi érzéseket, kétségeket, félelmeket és a döntések lelki hátterét is.

A LantArt Produkció előadása a műfaj kiváló énekeseinek és alkotóinak közreműködésével valósult meg Juronics Tamás rendezésében, a Győri Nemzeti Színházzal és a kaposvári Csiky Gergely Színházzal közös koprodukcióban. Főbb szerepekben Füredi Nikolett, Kocsis Dénes, Földes Tamás, Novák Péter és Ódor Kristóf látható. Közreműködik a Szegedi Kortárs Balett, valamint a Győri Nemzeti Színház zenekara és kórusa. A rockopera a jubileum tiszteletére a szerző, Tolcsvay László jóvoltából megújult hangzásvilággal kerül színre.

 

Mária – Füredi Nikolett

Jézus – Kocsis Dénes

János apostol – Földes Tamás

József – Ódor Kristóf

Heródes – Novák Péter

Füles – Laki Péter

Vak – P. Petőcz András

Gyermek Jézus – Nagy Csongor / Endrődy Farkas

Gábriel – Hanczár György

Michael – Kovács Gábor

Raphael – Antóni Norbert

Gáspár – Kőrösi András

Menyhért – Pataki Bence

Boldizsár – Ozsgyáni Mihály

Pásztor 1 – Kiss Zoltán

Pásztor 2 – Vincze Márton

Pásztor 3 – Sütő András

 

Közreműködnek: a Szegedi Kortárs Balett táncművészei,

valamint a Győri Nemzeti Színház zenekara és kórusa

 

Zene: Tolcsvay László

Librettó: Müller Péter

Versek: Müller Péter Sziámi

Zenei vezető: Werner Gábor

Karvezető: Balogh Eszter

Korrepetitor: Mazalin Wanda

Társkoreográfus: Czár Gergely

Díszlettervező: Cziegler Balázs

Jelmeztervező: Benedek Mari

Jelmezkivitelező: Böhm Katalin

Műszaki vezető: Somfai Péter

Szcenikus: Tóth Kázmér Attila

Ügyelő: Terjék Attila

Súgó: Szilárd Katalin

Világítástervező: Dreiszker József

Rendezősszisztens: Kiss Eszter

 

Rendező, koreográfus: Juronics Tamás

 

Producer: LantArt Produkció

Koprodukciós partnerek: Győri Nemzeti Színház, Csiky Gergely Színház, Kaposvár

Támogató: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap

 

A rockopera a szerzőket képviselő Proscenium Szerzői Ügynökséggel kötött megállapodás alapján kerül előadásra.

 

A szereplőváltoztatás jogát fenntartjuk!

 

*Az időpont változtatás jogát fenntartjuk!

*Az előadás az időpontjában hatályban lévő kormányrendeletek, járványügyi szabályok betartásával látogatható.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek