Budapest 2022. May. 09. (19:00)

Németh Juci & G. Szabó Hunor - Várkert Akusztik


Németh Juci & G. Szabó Hunor - Várkert Akusztik

A májusi Várkert Akusztik vendégei különböző formációkból jól ismert zenészek, akik a magánéletben egy párt alkotnak és most együtt is lépnek színpadra. Műsorukban saját szerzeményeik mellett múltbéli kedvenceikből válogatnak, amelyeket sajátos felfogásban és hangszereléssel adnak elő.

Németh Juci hét éven át énekelt az Anima Sound Systemben, filmezett Jancsó Miklóssal, riporter és műsorvezető lett a Magyar Televízió Kultúrház című műsorában, a Tápszínház társulatával a színházi életbe is belekóstolt. Dolgozott a Kispál és a Borzzal, a Žagarral, rendszeresen fellép a Kiscsillaggal és évek óta állandó vendége a Budapest Bár zenekarnak.

G. Szabó Hunor dobos, dzsesszzenész a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett jazzdob szakon, a 2008-ban alapított The Qualitons mellett több zenekarban is dobol és gitározik. Többek között a Jónás Vera Experiments-el, a Borbély Mihály Quartettel, a Borbély – Dresch Quartettel szokott színpadra állni.

Közreműködők:

 

Németh Juci - ének, fuvola, gitár, basszusgitár, ütőhangszerek

 

G. Szabó Hunor - ének, gitár, basszusgitár, dob

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Lehet, hogy elsőre nem ugrik be az arca, sőt még a neve sem. Aztán megszólal: néhány másodperc az I Try-ból, és hirtelen minden a helyére kerül....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina Kulturális Központban Ludvig Parmenttel közös produkciója érkezik Budapestre, amely a kimondott szót és az elektronikus zenét kapcsolja össze.

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni koncerthelyszín túlélésére szervezett pénzgyűjtő koncerten részt vegyenek. Két jó dolog is származott ebből, egyrészt a Bush Hall megmenekült és köszöni szépen, azóta is jól van,...
Új koncertek