Sopron 2022. May. 16. (19:00)

Pár-Beszéd, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Magyar Klasszikus Zene napi koncertje


Pár-Beszéd, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Magyar Klasszikus Zene napi koncertje

A Magyar Klasszikus Zene Napja programsorozatot 2021-ben indította útjára a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a 2016-ban elhunyt Liszt Ferenc- és kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész, karmester és zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója, az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb hatású magyar muzsikusa, Kocsis Zoltán emléke előtt tisztelegve. A kezdeményezéshez azonnal csatlakozott az ország számos zenekara és oktatási intézménye, így az Alba Regia Szimfonikus Zenekar is.

A 2022-ben az együttes ismét tartalmas műsort kínál az érdeklődőknek: a „PÁR-BESZÉD” címet viselő hangversenyük programjában kortárs zeneszerzők művei lépnek diskurzusba a 20. század, immár klasszikusnak számító mestere, Kodály Zoltán kompozícióival. Eötvös Péter 2014-ben keletkezett, 2016-ban átdogozott „Dialog mit Mozart – Da Capo für Orchester” című darabja a zeneszerző által kiválasztott Mozart-töredékekre reagál a saját zenei nyelvén: „Hol én kérdezek, és ő válaszol, hol fordítva.” – írja Eötvös. Dobri Dániel, az Alba Regia Szimfonikus zenekar kortárs zenei vezetőjének From Do to Do című harsonaversenye ősbemutatóként csendül fel Dobi János és a zenekar előadásában. Új művéről így vall a szerző: „Kompozícióm nem hagyományos felépítésű versenymű. A szóló és zenekari szakaszok nem folytatnak párbeszédet egymással, inkább a harsona monologizál, már-már balladisztikusan mesél a körülötte folyamatosan alakuló zenekari szövet segítségével.” A kortárs zene színes hangzásvilágával élő alkotásokhoz Kodály fiatalkori remeke, az impresszionista zene hatásáról tanúskodó Nyári este és a verbunkos hagyományát idéző Marosszéki táncok társul. A Szent István-teremben rendezett hangverseny dirigense az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője, Dobszay Péter Junior Prima-díjas karmester lesz.

 

A koncert előtt a kortárs zene izgalmas világába kalauzoló „Pár-beszéd”-re várják az érdeklődőket: Dobri Dánielt dr. Szabó Balázs zenetörténész kérdezi a bemutatandó harsonaverseny műhelytitkairól 18.15 órától a szent István hitoktatási és Művelődési Ház földszinti Galériájában.

 

 

Közreműködik:

Dobi János Mátyás – harsona

 

Eötvös Péter: Dialog mit Mozart

Dobri Dániel: Harsonaverseny (ősbemutató)

Kodály Zoltán: Nyári este

Kodály Zoltán: Marosszéki táncok

 

Vezényel: Dobszay Péter Junior Prima-díjas karmester

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Huss és pöcc!

Huss és pöcc!

Emlékeztek még arra, amikor a Szigeten létezett klasszikus zenei színpad? A legjobb műsor az volt, amikor bárki beállhatott vezényelni, és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni koncerthelyszín túlélésére szervezett pénzgyűjtő koncerten részt vegyenek. Két jó dolog is származott ebből, egyrészt a Bush Hall megmenekült és köszöni szépen, azóta is jól van,...

Egy kulturális merénylet igaz története

A My Way talán az egyetlen világsláger, amely ugyanazzal a dallammal egyszerre jelképezi az eleganciát és a teljes kulturális rombolást. Frank Sinatra előadásában az életút méltóságteljes összegzése, Sid Vicious kezében viszont a punkmozgalom egyik legtökéletesebb kulturális merénylete lett. A két felvétel között alig tíz év...
Új koncertek