Budapest 2022. Jun. 22. (20:00)

Rafael Mário Trió


Rafael Mário Trió

Rafael Mário Junior Prima díjas zongoraművész, zenekarvezető a Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetemen diplomázott, majd Torontóban ismerkedett tovább a jazz világával. Sikeres stúdiózenészként működött Kanadában, majd évek múltán hazatért, és 2014-ben megalapította a Rafael Mário Triót, amivel több saját lemezt is kiadott.

A trió zenéje stíluskategóriákba nehezen besorolható, saját szerzeményeik között a balkáni nyolcados lüktetésű kompozíció éppúgy megtalálható, mint a magyar és roma népzenei elemekből táplálkozó alkotás. A csapat komoly hangsúlyt fektet a kollektív improvizációra és az eredeti hangzás megteremtésére, melyhez számos forrásból merítenek: szerzeményeikben és azok interpretációjában egyaránt fellelhetőek a mainstream-, valamint a kortárs, modern jazz stíluselemei, a különböző latin zenei irányzatok eszközei és a hip hop groove-ok. A trió zenészei mindhárman a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszékén szerezték meg a diplomájukat, azonban a jazz-fősodor mellett állandó inspirációs forrásként tekintenek a kortárs könnyűzenei áramlatokra, ami esetükben többek között az elektronikus effektek bátor és széleskörű alkalmazásában érhető tetten. Jazz a hip hop lendületével – készülőben lévő új lemezanyaguk, a Blessing is ezt kínálja a hallgatóságnak. Az Opus közönsége elsőként hallhat részleteket ebből az énekes Munkácsy Eszter és az ütőhangszereken játszó Tar Gergely közreműködésével.

Közreműködik:

Rafael Mário - zongora, billentyűs hangszerek
Bartók Vince - basszusgitár
Hidász Tamás - dob

vendégek:
Munkácsy Eszter - ének
Tar Gergely - ütőhangszerek

Az asztalfoglalás a jegyvásárlás során automatikusan megtörténik.
Vacsoravendégeinknek 19 órai érkezést javaslunk.
Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie Mercury-szobrát

Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie...

Július 25-én avatják fel Balatonszemesen Freddie Mercury-mellszobrát. A XXXIII. Queen Fesztivál kiemelt eseményeként leleplezendő alkotás a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Egy kulturális merénylet igaz története

A My Way talán az egyetlen világsláger, amely ugyanazzal a dallammal egyszerre jelképezi az eleganciát és a teljes kulturális rombolást. Frank Sinatra előadásában az életút méltóságteljes összegzése, Sid Vicious kezében viszont a punkmozgalom egyik legtökéletesebb kulturális merénylete lett. A két felvétel között alig tíz év...

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...
Új koncertek