Budapest 2022. Oct. 28. (21:00)

Rémségek kicsiny éjszakája


Rémségek kicsiny éjszakája

A Budafoki Dohnányi Zenekar egy újabb, hite szerint kreatív és sokak számára örömteli kezdeményezése nyomán születik meg ez a halloween-koncert, amely nem a kommercializált amerikai népünnepet, hanem az ősi kelta hagyományt próbálja megidézni, s ehhez a félelmetestől a katartikuson keresztül a játékos elemekig sorakoztat fel zenéket.

„Alapvetően igen furcsa, misztikus és sokszínű hozzáállásunk van a félelmetes dolgokhoz, a halálhoz. Ambivalens dolog ez, mert élvezettel fogyasztjuk a félelmeinkkel kapcsolatos kultúrát, bármely művészeti ágban. Izgalmasnak tartunk egy boszorkánytörténetet, tulajdonképpen vonzódunk a sátánhoz, az ördögihez. Számos zeneműben találkozhatunk a borzongás érzésével, gondolatával, sőt, többnyire pont ezek a részletek a legnépszerűbbek egy-egy zenei alkotásban.  Nos, egy ilyen borzongató – de valójában mégis inkább élvezetes, mintsem félelmetes - zenei estre hívjuk közönségünket.” – nyilatkozta Hollerung Gábor, a BDZ zeneigazgatója, az est karmestere.

A műsor úgy áll össze, hogy a zenerajongóknak és a klasszikus zenei koncertekre ritkábban járó közönségnek is izgalmas, lebilincselő kikapcsolódást nyújtson.  Muszorgszkij, Berlioz, Saint-Saëns, Gounod, Verdi zenéi, Gyöngyösi Levente opera-musical részletei, valamint egyéb filmzene és musical részletek csendülnek fel John Williams, Jerry Goldsmith, Webber szerzeményeiből. Az előadás során megkomponált fény- és táncelemek fokozzák az összhatást.

Budafoki Dohnányi Zenekar

vezényel: Hollerung Gábor

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Linkin Park és Rammstein: két stadionkoncert költözik a mozivászonra

Linkin Park és Rammstein: két stadionkoncert...

Itt van az ősz és itt van újra a mozifilmek szezonja: néhány héten belül két nagy rockprodukció is a vászonra kerül: szeptember 30-tól a Linkin...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Bródy János, Schoblocher Barbara és Fekete Giorgio egy színpadon

A Magyar Zene Háza indulása óta rendszeresen megrendezik a Dalszerzők köre elnevezésű programot, amelyen egymás mellett ritkán látható és hallható dalszerző-előadók mesélnek munkájukról és zenélnek. A sorozat következő eseményén ismét izgalmas társaság áll (ül) színpadra.

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai búcsúturnéján, Németországban került kórházba, majd hazatért Ausztráliába, ahol szeptember 21-én, családja körében hunyt el. Halálhírét családja és zenésztársai jelentették be.
Új koncertek