Budapest 2023. Feb. 16. (19:30)

TÁNC Pászti bérlet 3.


TÁNC Pászti bérlet 3.

A Nemzeti Énekkar Gary Graden által vezetett nemzetközi karvezetői kurzusának díjazottja, Jack Apperley vezényli ezt a különleges hangversenyt a kórusmuzsika kedvelői számára.

 „Fantasztikusan éreztem magam, és sok új tapasztalatot szereztem! Nagy örömömre szolgál, hogy a kórus úgy döntött, a következő évadban csatlakozzam hozzájuk egy koncertre. Hihetetlenül hálás vagyok ezért a csodálatos lehetőségért, és alig várom, hogy megvalósuljon…” – nyilatkozta.  A hangversenyen olyan elkötelezett kóruskomponisták műveit – egy angol, egy amerikai és két argentin szerző alkotását – vezényli, akik szívesen ötvözik az énekkari műfajokat a tánckarakterekkel, s erre akár az egyházi zene keretei között is örömmel vállalkoznak.

Eric Whitacre (1970) amerikai zeneszerző, akit elsősorban kórusművei alapján ismernek. 2016 óta a Los Angeles Master Chorale rezidens alkotója. Astor Piazzolla (1921–1992) az argentin tangó legendás alkotója volt, neve jelképpé vált és összeforrott a műfajjal. Joby Talbot rendkívül sokoldalú brit zeneszerző, aki számos különféle stílusban és műfajban komponál. Kórusművei termésének legismertebb részéhez tartoznak. Az argentin Martin Palmeri (1965) zeneszerző, karmester, kórusvezető, zongorista és énekes, aki egyként elkötelezettje az egyházi zenének és a tangónak.

Busa Gabriella a Nemzeti Énekkar altszólamának tagja, aki operai szerepekben is rendszeresen fellép. Bizják Dóra zongoraművész 2002 óta a Nemzeti Énekkar korrepetitora. A Duo Klavi-Art tagjaként férjével, Zentai Károllyal rendszeresen szólaltat meg négykezes és kétzongorás műveket. Demeniv Mihály négyéves kora óta játszik harmonikán. 2014-ben a Virtuózok című televíziós tehetségkutató sorozat különdíjasaként vált országszerte ismertté. A hangverseny karnagya, Jack Apperley a londoni Királyi Zeneakadémia neveltje, a kórusmuzsika elkötelezettje, aki számos énekkart vezényelt eddigi pályafutása során, és több nemzetközi versenyen szerepelt sikerrel.

Eric Whitacre: Öt héber szerelmes dal
Astor Piazzola: Négy évszak Buenos Airesben, I–II.
Joby Talbot: Csodák ösvénye, No. 4, Santiago
***
Martin Palmeri: MisaTango

Busa Gabriella ének

Bizják Dóra zongora
Demeniv Mihály harmonika
Koppándi Jenő hegedű
Hutás Erzsébet hegedű
Ludmány Dénes brácsa
Kántor Balázs cselló
Zsákai Tibor nagybőgő

Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Vezényel: Jack Apperley, a Gary Graden mesterkurzus díjazottja

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Harminc évvel a feloszlás után adja első igazi koncertjét az FLM

Harminc évvel a feloszlás után adja első igazi...

Harminc évvel a feloszlása után készül első teljes, élő zenekaros nagykoncertjére az FLM. Császár Előd és Hoffer Dani december 22-én az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Pink Floyd legendás lemezborítója koncerthelyszínné válik

Közel ötven éve a Pink Floyd Animals című albumának borítójáról ismeri a világ a londoni Battersea Power Stationt. Szeptember 28-tól új szerepet kap az egykori erőmű: a falai között megnyílik egy hatszáz férőhelyes koncertterem, az Apple Music Hall.

Visszatér Budapestre a Lamb Of God

Harmadik magyarországi koncertjére készül a Lamb Of God: az amerikai metalzenekar 2010-ben, a csillebérci Metalfesten járt nálunk először, majd tizenkét év kihagyás után, 2022-ben tért vissza a Barba Negrába. Legközelebb 2027. január 31-én ugyanitt lépnek színpadra, ezúttal idén megjelent tizedik albumukkal, az Into Oblivionnal.
Új koncertek