Budapest 2022. Jul. 09. (20:00)

Várallyay Petra Trió


Várallyay Petra Trió

A 2014-ben alakult, progresszív jazz trió zenei világa egyedülálló fúzió a kortárs jazz színterén, melyben éppúgy megjelennek rockzenei, metal és folk stílusjegyek, mint a szabad improvizáció vagy a XX. század komolyzenéjének hatása.

Szerzeményeik ritmikai és harmóniai komplexitása közvetlen, ösztönös előadásmóddal párosul, koncertjeiken széles dinamikai és érzelmi spektrumot bejárva repítik a hallgatóságot a mélyen melankolikus hangképektől a zúzós metál groove-okig. 2020 februárjában a Zeneakadémián mutatták be Petra első hegedűversenyét kamarazenekarrá bővülve, Deadline Haze című lemezük pedig a független alkotók és előadók elismerésére létrehozott Independent Music Awards (USA) díjazottja lett.

Várallyay Petra első nagy sikereit klasszikus hegedűsként érte el, később azonban érdeklődése egyre inkább az improvizatív fúziós zene és a komponálás irányába vitte. A Bartók Konziban jazz-zongorát és jazzéneket, majd a Zeneakadémián jazz-zeneszerzést és klasszikus hegedűt tanult. Karakteres játékával ugyanúgy jelen van az underground zenei szcéna kultikus koncerthelyszínein, mint a legnívósabb hangversenytermek színpadán. Saját triója mellett állandó zeneszerzője a Jazzation acappella formációnak, dolgozott már Bobby McFerrinnel, Uri Cainenel és Yo-Yo Mával, fellépett számos hazai és külföldi fesztiválon a műfajok széles spektrumát bejárva. Zenei tevényenységének elismeréseként 2016-ban Orszáczky-díjat, 2017-ben Junior Artisjus-díjat, 2020-ban Junior Prima-díjat kapott, 2021-ben pedig a Vukán György által alapított zongora-improvizációs verseny fődíját, a Creative Art-díjat vehette át.

Közreműködik:

Várallyay Petra - zongora, ének, hegedű
Berta Zalán - basszusgitár
Szikora Balázs - dob

Az asztalfoglalás a jegyvásárlás során automatikusan megtörténik.
Vacsoravendégeinknek 19 órai érkezést javaslunk.
Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie Mercury-szobrát

Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie...

Július 25-én avatják fel Balatonszemesen Freddie Mercury-mellszobrát. A XXXIII. Queen Fesztivál kiemelt eseményeként leleplezendő alkotás a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Egy kulturális merénylet igaz története

A My Way talán az egyetlen világsláger, amely ugyanazzal a dallammal egyszerre jelképezi az eleganciát és a teljes kulturális rombolást. Frank Sinatra előadásában az életút méltóságteljes összegzése, Sid Vicious kezében viszont a punkmozgalom egyik legtökéletesebb kulturális merénylete lett. A két felvétel között alig tíz év...

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...
Új koncertek