Billboard: A zeneszerzők általában egyedül írnak egy sötét szobában. Mennyire örömteli úgy játszani a zenét, hogy azonnali visszajelzést kap a közönségtől?
Hans Zimmer: Ez két részből áll. Mindig is nagyon lámpalázas voltam. Még mindig nagyon lámpalázas vagyok. Vannak néhányan, akik elég jól ismernek, és azt mondták: "A lámpaláz nem mentség. Nem lehet elrejteni a vászon mögé az egész életed. Lépj fel közönség előtt, és hagyd, hogy a zene igazán életre keljen." Azt hiszem, ez meggyőző érv volt.
Ahogy a zenekarral zenél, az egy egészen másfajta élményt kínál, mint a legtöbb filmzenei koncert.
Ki akartam törni a filmzeneszerző imidzséből - a fickó a nagy fekete zongorával, zenekarral, karmesterrel -, úgyhogy kitaláltam, hogy teljesen másképp csinálom. Meg akartam szüntetni a korlátot a közönség és a zenészek között. Igazából a zenészeket akartam ünnepelni, akik mind csodálatos emberek. Sok ember hallotta már őket, de még többen vannak, akik viszont soha nem látták őket. Tehát igazából ez volt a kiindulási alap.
Hány zenésszel turnézik?
Rajtam kívül még 22 zenész utazik a turnéval. Többnyire olyan emberek, akik az eredeti felvételeken is játszottak, és nagyon jól érzik, hogy mit szeretnék hallani. Aztán elkezdtünk próbálni a koncertekhez, és egyszer csak már egy zenekar voltunk.
Mi volt a legnagyobb kihívás zeneileg?
Kitalálni, hogyan kelthetjük életre az egyes darabokat a koncerteken. Például négy Karib-tenger kalózai filmhez írtam zenét, amit a koncertekre összegyúrtunk, így egy 14 perces darab lett. Ez egy mini-szimfónia. Eredetileg is csellóra volt írva, de egy picit rockosabbra kellett vennünk, hiszen Tina Guo játssza egy elektromos csellón. Vagy az Oroszlánkirály nyitódalának énekhangját mindenki ismeri, de az énekest, Lebo M-et nagyon kevesen látták ezelőtt. Éppen ezért, amikor kijön a színpadra és hirtelen belekezd a dalba, az mindig megérinti a közönséget.
Mennyire volt nehéz összeállítani a programot tekintve, hogy a filmzenék meglehetősen különböző stílusban írodtak?
Semmiképpen nem időrendi az összeállítás. A koncert második fele sokkal drámaibb, akkor kerülnek sorra a Sötét Lovag triológia, az Eredet és Az őrület határán zenei témái.
Ráadásul Marc Brickman látványtervező is sokat tesz hozzá a koncert hangulatához. Ő rengeteget dolgozott a Pink Floyddal, a popkultúra ikonikus látványai fűzödnek a nevéhez. Emlékszem, már az utolsó európai koncertek egyikét adtuk a turné első körében, amikor valaki elárulta, hogy a fejünk fölött 40 tonnányi lámpapark van felfüggesztve. Ha ezt előbb tudom, valószínűleg védősisakot akartam volna viselni a színpadon minden este arra az esetre, ha a lámpák leesnének.
És amit mindig is ki akartam próbálni, hogy ne legyen karmester, valaki háttal a közönségnek, csak egy csomó srác, akik kottából játszanak, mint ha csak egy kellemes vasárnap délután lenne. Azt gondolom, hogy sikerült, a dolog működik.
Ráadásként körbejárja az egész színpadot, hol a doboknál, hol a zongoránál, gitáron vagy éppen bendzsón játszik...
Ha össze akarod törni a nagyhangú német zeneszerzőről addig kialakult képet, csak kezdj el bendzsón játszani. (nevet) És hát a Sherlock Holmes zenéje pont bendzsóra írodott.
Miért nem láthatók filmbetétek a zenék alatt?
Egyrészt, mert azt akartam, hogy a zene megálljon a saját lábán is. Ez fontos volt számomra. Másrészt a zenék különböző generációkhoz szóló filmekhez készültek, ami akkor valakiknek életük fontos élménye volt. Vegyük mondjuk az Oroszlánkirályt. Igazából a lányomnak írtam, aki akkor 6 éves volt, de most már 29. Nem akartam időnként több évtizedes filmrészletek előtt játszani, mert közben a zene már a legtöbb esetben elvált a filmtől, az emberek önmagukban is hallgatják és szeretik őket.
Melyek a kedvenc darabjai vagy részei, amiket újra átél zenélés közben?
Ez eléggé személyes. A koncertek a Miss Daisy sofőrje zenéjével kezdődnek. Az első PR managerem és barátom, Ronni Chasen ezt a darabot hallotta tőlem először, amikor Los Angelesbe költöztem, és az Eredet első verziója - csak egy zongorával -volt az utolsó, amit még hallott tőlem, ezt játsszuk a koncert végén. Így számomra minden show egy ívet ad, és minden este van legalább két olyan pillanat, amikor csak Ronninak és magamnak játszom. Ezek a pillantok még mindig megmozdítanak bennem valamit. Gyakorlatilag két anyám volt, Ronni volt a második. Minden este, mielőtt színpadra lépek, megnézem, hogy az ingem rendesen be van-e tűrve, és nem maszatos az arcom, mert ő is mindig ezt tette velem. Igazából még mindig hallom a hangját, és nagy szerepe volt abban, hogy végül hajlandó voltam élőben fellépni. Amit pedig Pharrell és Johnny Marr mondott nekem a lámpalázról, az pontosan az, amit ő is mondott volna.
Szólj hozzá!