Összeérhet-e a Blahalouisiana zeneisége a kortárs komolyzenével?
Hogyan lehet érzelmeket közvetíteni a zenével?
Vajon a közönség ugyanazokat az érzelmeket éli át, mint a zeneszerző?
Jancsó Gábor Sounds from My Diary címmel tartja kortárs komolyzenei estjét a Brody House-ban. Bár ez már a második alkalom, hogy megrendezik az estet, a közönség nem marad újdonság nélkül. A fent említett kérdésekről és sok minden másról is kérdeztük.
A zene jelent meg először az életedben vagy a naplóírás?
A naplóírást általános iskolában kezdtem, a felső tagozat elején. Olvastam egy könyvet, amely naplóbejegyzésekből állt, illetve a családban is hagyomány volt a naplóírás, így ez a két élmény rám is hatással volt. A zene tizenkét éves korom óta része az életemnek, ekkor találtam meg édesanyám gitárját a garázsban, amit el is kezdtem pengetni. Egy rokonunk rendszeresen jött hozzánk vendégségbe Hollandiából. Hatalmas Elvis-rajongó volt, és amikor nálunk járt, mindig Elvis szólt. Tulajdonképpen ez volt az első zenével kapcsolatos élményem.
2016-ban nagy hatással volt rám a Twin Peaks sorozat. Addigra már elvégeztem a jazz tanszakot és zenéltem a Blahalouisianában. A Twin Peaks hatására megjelent bennem az az érzés, hogy ha már zenét tanulok, akkor vegyem nagyon komolyan. Ekkor fogalmazódott meg bennem először, hogy a komolyzene és a filmzene irányába szeretnék mozdulni. Ezzel párhuzamosan éppen meghívtak egy forgatásra, egy jelenetben basszusgitárost kellett eljátszanom. Ennek a filmnek a zeneszerzője, Balázs Ádám történetesen közel lakott hozzám, a forgatásra együtt mentünk ki.
Hónapokkal később aztán ismét felkerestem őt, mert akkor már komoly szándékaim voltak a filmzene irányába. Kiderült, hogy a Zeneakadémián tanít. Természetesen egyből beleástam magam a felvételi követelményekbe, két magántanár segítségével két évig készültem a felvételire, amely végül csak másodjára sikerült.
Milyen új utakat nyitott meg a zenei gondolkodásodban ez az irány?
Úgy éreztem, hogy mindent be kell pótolnom, amit eddig nem tudtam a zenéről. Bár a jazz tanszakon is nagyon sok mindent tanítottak, a fókuszom akkoriban a Blahalouisiana működésén volt. A Zeneakadémia aztán óriási kihívásnak tűnt, és valóban az is volt.
A könnyűzene és a komolyzene két nagyon jól egymásra épülő réteg. Egyfajta szempontból a könnyűzene egy börtön – a szó legjobb értelmében. Keretei vannak, én pedig arra voltam kíváncsi, hogy mi van ezeken túl. Amikor pedig egy zenész megtanulja az elméletet, kottát elemez, látja az összefüggéseket, onnantól válik ösztönössé a dolog. Klisés szállóige, hogy azért vannak a szabályok, hogy felrúgjuk őket, de valóban így van. A könnyűzenében mindig azok voltak az úttörők, akik valamilyen módon újdonságot vittek a keretek közé. Ahhoz viszont, hogy ezt valaki megtehesse, nagyon komoly szabályrendszert kell ismerni. A tanulás egyfajta zenei tudatosságot ad, ami onnantól kezdve minden létrehozott produktumban hallatszik.
Hol találkozik benned a Blahalouisiana zeneszerzője és a komolyzenei éned?
Sokszor gondolkozom a komolyzenei darabjaimban a harmónia–dallam vezérszálon, amely inkább egy filmzenei gondolkodás. A komolyzenében rétegekben és szerkezetekben szokás gondolkodni. Amikor azonban leülök írni, akkor összekeveredik a tudatosság és az ösztön. Ugyanez igaz a Blahalouisiana-dalokra is. Amikor megszületett az Amore című dalunk refrénje, akkor abban semmi tudatosság nem volt. Csak kigurult magától, és aztán nem is csinosítottunk rajta túl sokat. Ilyen „kigurulás” a komolyzenében is megtörténik. A Zeneakadémián egy olyan eszköztár került a kezünkbe, amely mindenre választ ad. Ha valaki megmondja, hogy milyen stílusú és hangulatú zene kell, akkor nem mondhatom, hogy nem vagyok inspirált.
A Sounds from My Diary egyfajta zenei gondolatkifejezés. Hogyan született meg az est ötlete?
Idén márciusban fogalmazódott meg bennem, hogy nincs egyensúlyban a komolyzenei termékenységem a könnyűzenével. Szerettem volna többet megmutatni ebből az oldalamból. Valójában a Brody House atmoszférája inspirált, amelyet tökéletesnek láttam arra, hogy megvalósítsam egy régi tervemet. Bár bemutatásra került több filmzene és komolyzenei darab is, amelyeket a zeneakadémiai tanulmányaim alatt írtam, régóta szerettem volna 3–4 perces, kisebb lélegzetvételű darabokat is írni. A naplóírást a húszas éveimben abbahagytam, az emlékek viszont erősek, sőt bizonyos történésekről azóta is írok rövid jegyzeteket. Ezek inspirálták a Sounds from My Diary-anyag megszületését.
Mennyiben más zenében kifejezni a gondolatokat, mint dalszövegben?
A dalszövegírással mindig hadilábon álltam. Teljes, magyar nyelvű dalszöveget csupán néhányat írtam, illetve voltak olyanok, amikbe beleírtam bizonyos dolgokat. A zene nem mondja meg, hogy mit gondolj. Van egy hangulat, amely elvisz egy bizonyos irányba, de onnantól a gondolat mindenkinek a sajátja. Természetesen a Sounds from My Diaryben is minden darabhoz tartozik egy cím vagy hívószó, de a valódi cél az, hogy a közönség a hangulatot érezze át.
Érezheti ugyanazt a közönség, mint te, amikor megírtad a darabot?
Kaptam visszaigazolást az első est után, hogy ki melyik darabon könnyezett vagy épp melyiket tartotta slágeresnek. Nagyjából egyetértettem velük, ugyanakkor furcsa érzés ez a fajta visszaigazolás. Az egyik darabról például sokan gondolták, hogy édesanyám emlékére született, pedig teljes mértékben egy szakítás ihlette. Mások a saját életükből láttak meg benne valamit.
Október 8-án lesz a következő est a Brody House-ban. Milyen újdonságot kap a közönség az előzőhöz képest?
Nem szerettem volna, ha az emberek ugyanarra az estre vesznek jegyet. Megtartottam azokat a darabokat, amelyeket a zenészek a leginkább élveztek, és amelyekről azt láttam, hogy a közönségnek is tetszenek. Ezek mellé kerül 3–4 új darab. Nem cél, hogy ezek a rövid történetek összefüggjenek, hiszen egy naplóban is teljesen más történetek követik egymást, ahogy telik az idő. Szeretném, hogy tavasszal egy nagyobb helyszínen is bemutatásra kerülhessen az est, és azon dolgozom, hogy díszlettel és narrációval még színesebbé tegyem az előadást.
.jpg)
Szólj hozzá!