Ifiparkot idéz az Omega a Budapest Parkban

2015/03/04  ·   Ajánló   ·  Zerge

Mindenki maradjon nyugodtan a helyén, nem kell rohanni jegyért, az esemény csak május végén lesz majd.

Ifiparkot idéz az Omega a Budapest Parkban

Akkor viszont elég nagyszabású mutatványt állít színpadra a zenekar, ugyanis próbálják megidézni az egykor Ifipark (hivatalos nevén Budai Ifjúsági Park) szellemét, amely akkora legenda, hogy már jóval több ideje be van zárva, mint amennyi ideig nyitva volt, mégis minden öreg zenész és zenerajongó arról beszél (ami azt illeti, van még pár ilyen hely, ott van egynek mindjárt a Ráckert az ifiparkosoknál 1–2 generációval fiatalabb öregek kedvéért).

Remélhetőleg az idézést a szintén legendás Rajnák László és módszerei nélkül teszik (bár a név biztosan elhangzik majd a zeneszámok közti sztorizásban, ahogy ezeket a régi csibészeket ismerem). Nem tudom, mekkora esélye lenne ma bárkinek hazaküldeni a népet akkor, ha (a szórakozóhely vezetőjének szubjektív megítélése szerint) hosszú a haja, illetve objektív megítélés szerint nincs rajta nyakkendő, vagy farmernadrágot (mint Benkő Laci mondta a sajtótájékoztatón, az 1960-as évek egyik népszabis újságírója szerint tehenésznadrágot) visel – pláne úgy, hogy a következő hétvégén megint oda akarjon menni.

Persze akkor sem Rajnák papa személyes elrettentő ereje miatt lehetett ezt megtenni, hanem mert mögötte ott állt néhány sötétszürke zakós fiatalember méretes rendőrkolbásszal (más néven gumibot) felszerelkezve, és bár nem toltak annyi amfetamint, mint a mai biztonsági emberek (mert nem volt), legalább annyira hajlandóak voltak bárki gyengébbet megverni. Vagy ha túlerőben voltak, akkor akár bárki erősebbet is. Az indokok mit sem változtak az elmúlt 40–50 év alatt: elég, ha nem vagy szimpatikus.

A Budapest Parkban tartandó koncert pontos időpont május 30.

A rendezvény egészen pontosan az Omega beatmise (hogy javítsam a sajtótájon kapott tájékoztató anyag helyesírási hibáját, remélem, a plakátra már helyesen rakják fel) címet kapta a keresztségben, merthogy ezt a műsort a tervek szerint templomokban is el fogják majd játszani a nyár folyamán (ha jól értettem, mert hangosítás nem volt a sajtótájékoztatón), rendes rockzenekari felszereléssel (azaz nem akusztikusan). A parkbéli előadás viszont ennél is nagyszabásúbb koncert lesz, mert feltűnik egy szimfonikus zenekar is a színpadon, és ezzel még messze nincs vége.

Vendégként ugyanis fellép a beatkorszak (azon időszak, amikor a ma rock néven emlegetett zenét még beat jelzővel illették, de nemcsak nálunk ám, angol nyelvterületen is!; nem véletlenül lett – angolul nagyon ügyes többszörös szójátékkal: beatless = ütemtelen, illetve beetles = bogarak – Beatles annak a gombafejű bandának a neve) egyik nagyon neves, Budapesten 1967. július 7-én, 8-án és 9-én a Kisstadionban egymás után három telt házas koncertet is adó, későbbi keletű szóval úgy mondanánk, progresszív rockot játszó (akkoriban beatzenekar) Spencer Davis Group is, amelyből pár hónappal korábban lépett ki Steve Winwood alapító (a sajtótájékoztatón felsorolták az akkor költségvetés néhány számát, pl. 58 ezer forintot költöttek szállodára, a teljes zenekarnak, 4 napra, ma ezért talán egy Youth Hostelben, közös szobában, kaja nélkül szállhatna meg a csapat két szabadon választott tagja), és amelynek első koncertje után némi összetűzés alakult ki a hazafelé tartó „huligánok” (gondolom, sörtől jó kedvű, hosszú hajú, farmernadrágos fiatalok, akik talán még énekeltek is) és a rendőrség között, lovas rendőrök, üldözés a Thököly úton, kardlapozás, szóval izgi volt, na.

És nem ez lesz az egyetlen meglepetés!

Azt ugyan nem tudni, lesz-e közös zenélés az Omega és a Spencer Davis Group (melynek talán fenti, leghíresebb, Gimme Some Lovin’ című számát akkoriban a zeneszerető, ám angolul leginkább semennyire sem tudó magyar közönség legnagyobb része Kiviszem a lavórt címen ismerte (annak legalább van értelme), lásd még: Szentmihályon diszkó lesz) tagjainak részvételével, az Omega viszont egészen érdekes felállásban lép majd színpadra.

A jelenlegi tagságból ugyanis nem mutatott nagy érdeklődést a beatmise formátum iránt Mihály Tamás billentyűs és Molnár György gitáros, ezért ők nem lesznek – bár a zenekar egyes tagjaival beszélgetve azért elhangzott, hogy 3 hónap hosszú idő, láttak már olyat a világtörténelemben, hogy ennyi idő alatt meg lehetett valakit győzni.

Lesznek viszont olyanok, akiket a 60 évesnél fiatalabb generáció nem látott Omega-koncerten a színpadon: az alapító tagok közül Kovacsics András gitáros, Laux József dobos és Varsányi István basszusgitáros, és felidézik azt a korszakot, amikor még angol nyelven játszottak feldolgozásokat, és vettek is fel így kislemezeket – összesen négyet, majd két magyar nyelvűt is –, olyan dalokkal, mint a Rolling Stonestól a Paint it Black (szerény véleményem szerint mai napig messze a legjobb szám a Stones életművében), a Herman’s Hermitstől a No Milk Today vagy az I Put a Spell on You (amit a 90-as években sikerült úgy lefordítani a Magyar Rádió nagytudású műsorvezetőjének, hogy Kibetűzöm a nevedet), ami eredetileg Screamin’ Jay Hawkins dala, de mindenki a Creedence Clearwater Revival-féle változatot ismeri. Mivel az is elhangzott, hogy Jolana gitárt, amit akkor használtak, már nehéz volna szerezni, én mindjárt fel is ajánlottam a sajátomat a helyszínen a próbák és a koncert erejéig. Vermona erősítőm sajnos nincs, pedig azzal lenne teljes a korhű (szörnyű) hangzás.

Sokan talán nem tudják, de akkor még énekesnője is volt az együttesnek Wittek Mária személyében, nos, az ő szereplése a koncerten még – hogy úgy mondjuk – a jövő zenéje, a zenekar szeretné, de mivel külföldön él, nem biztos, hogy részt tud venni. És persze minden egykori tagot nem lehetett meghívni, ezért nem lesz Presser Gábor és Somló Tamás sem – a mai állás szerint.

És hogy legyen még egy kis múlt- meg Ifipark-idézés, a Spencer Davis Group és az Omega fellépése közt B. Tóth László (Emlékszik még valaki a Poptarisznyára? Esetleg Calypso rádió 873?) lemezlovas (régen, amikor még tudtak az emberek magyarul, nem a ma megszokott, hibás angollal elegy hibás magyart beszélték, így nevezték a DJ-t) fogja szórakoztatni a megjelenteket a kor (mármint az akkori kor, leginkább az 1960-as évek) legnagyobb slágerei közül válogatva.

 

Szóval jónak ígérkezik a műsor, igazából már csak azért kell imádkozni, hogy a jegyárak az ésszerűség határain belül maradjanak.


(És még egy történet Benkő Lacitól, csak úgy zárójelben.

Mindenki tudja, hogy Magyarországon az Omega volt az első zenekar, amelyik füstgéppel kísérletezett. Több sikertelen verzió után kitalálták, hogy szárazjeget kell vízbe dobni, és attól lesz füst. Lett is, csak hát nem ment a színpadra – valahogy oda kellett vezetni. Végül valami ismerős szerzett hajlékony, kb. 15 centi átmérőjű csöveket, pont ideálisak voltak – csak kiderült hogy a köztisztasági vállalat szippantócsövei, amelyekből a szárazjég gőze felszabadította a bennük rejlő ájert, ennek megfelelő szaghatással a füst mellé. Na, valamit tenni kell, de hát nem hiába mérnök szinte mindenki a zenekarból, meglett a megoldás: fenyőillatú illatosítót kell hozzá keverni. Nos, ez remekül be is vált, olyan érzés volt a koncerten, mint egy fenyőerdőben, szinte még az ágak ropogását, a szél zizegését, a madarak csicsergését is hallani lehetett.

Szóval olyan volt minden, mint egy fenyőerdőben – mint egy fenyőerdőben, amelyikben iszonyatos szarszag van.)

Fotó: Görögh Atus

 

 


Képtár

  • Ifiparkot idéz az Omega a Budapest Parkban kép 41026
  • Ifiparkot idéz az Omega a Budapest Parkban kép 41028
  • Ifiparkot idéz az Omega a Budapest Parkban kép 41029
  • Ifiparkot idéz az Omega a Budapest Parkban kép 41030
  • Ifiparkot idéz az Omega a Budapest Parkban kép 41031
  • Ifiparkot idéz az Omega a Budapest Parkban kép 41032
  • Ifiparkot idéz az Omega a Budapest Parkban kép 41033
  • Ifiparkot idéz az Omega a Budapest Parkban kép 41034
  • Ifiparkot idéz az Omega a Budapest Parkban kép 41035
  • Ifiparkot idéz az Omega a Budapest Parkban kép 41036
  • Ifiparkot idéz az Omega a Budapest Parkban kép 41037
  • Ifiparkot idéz az Omega a Budapest Parkban kép 41038
  • Ifiparkot idéz az Omega a Budapest Parkban kép 41039
  • Ifiparkot idéz az Omega a Budapest Parkban kép 41040
  • Ifiparkot idéz az Omega a Budapest Parkban kép 41041
 

 

Szólj hozzá!


Véget érnek a hosszú séták a sötétben: arrébb tolják a szervezők a Bánkitó Fesztivált

Véget érnek a hosszú séták a sötétben: arrébb...

Nagy a mozgás: nemrég számoltunk be, hogy a Szeláví és a Bujtor fesztivál is helyet változtat (link a cikk alján), most azt a hírt kaptuk, hogy a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

artist2watch: egymillió fontos bankjegy független zenészeknek

Független hazai előadók részére indít komplex támogatási programot a WMMD. A zenei disztribútor idén összesen 6 előadónak segít az előrejutásban – a közel egymillió forint értékű támogatás többek között klipkészítésre, fotózásra és marketingkommunikációs célokra fordítható.

Akik a hátukon viszik a zenét – könyv jelent meg a rockkoncertek roadjairól

Roadlegendák, legendás roadok címmel könyv jelent meg a hazai pop-rock színtér jól ismert technikusairól, azaz a roadokról. A kiadványt szombaton mutatták be a Rockmúzeumban.
Új koncertek