Újra együtt Nagy Feró és Waszlavik „Gazember” László

2015/01/20  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Több mint három évtizedes barátság fűzi Nagy Ferót Waszlavik „Gazember” Lászlóhoz, ami a zenei életben ritkaságnak számít. A Beatrice frontembere első találkozásukkor nem gondolta, hogy valaha együtt dolgoznak majd. A két zenész január 24-én a Josefina Blues Bell rockkocsmában, a Beatrice együttessel közösen „zúz majd”.

Újra együtt Nagy Feró és Waszlavik „Gazember” László

A nyolcvanas és a kilencvenes években háromszor is be-, majd kikerült a Beatrice zenekarból Waszlavik „Gazember” László, mégis, barátsága Nagy Feróval a mai napig töretlen. A nemzet csótánya szívesen idézi fel azokat az időket, amikor megismerkedtek egymással, de nem tagadja, nem gondolta volna, hogy kapcsolatuk ilyen tartós lesz.

- Waszlavik a Bizottság zenekarban játszott akkoriban, amikor 1981-ben egy művelődési házban odajött hozzám. Megállt előttem egy hosszú hajú, metálos fazon és kezembe nyomott egy kazettát, hogy hallgassam meg. Bevallom, az volt az első gondolatom, hogy a kutyát nem érdekli, mit nyekereghet ő egy felvételen. Mégis megígértem, szánok majd rá időt. Aztán mégis úgy alakult, hogy belehallgattam a zenéjébe. Amikor kitették őt a Bizottságból, a Beatrice pedig átalakulásokon ment át, nem sokat gondolkodtam, hogy bevegyem őt a zenekarba, pedig voltak, akik ellene szavaztak. A Bizottság és Waszlavik szellemisége is sokkal lazább, szabadabb volt, mint a Beatricéé, ezért is tetszett nagyon, amit csináltak. Érdekes volt két hónap után megtapasztalnom, hogy azok, akik ellene voltak, azok is megszerették és elfogadták őt a Beatricénél. Most hosszú idő után ismét együtt zenélünk a Josefinában, természetesen a Beatricével kiegészülve. Nem gondoltam volna az első találkozásunkkor, hogy ilyen hosszú és őszinte barátság alakul ki közöttünk – vallotta be Nagy Feró.

A Beatrice, Waszlavik „Gazember” Lászlóval január 24-én a budapesti Josefina Blues Bellben lép fel este 10 órától.


 

 

Szólj hozzá!


Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

A Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators a "The River Is Rising – Rest of the World Tour ’24" keretében – 21 ország 32 városában lépnek fel...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.
Új koncertek