Zorán • Aréna 2017

2016/09/29  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Háromévnyi szünet után, 2017. február 18-án Zorán újra a Papp László Budapest Sportarénában koncertezik.

Zorán • Aréna 2017
Zorán • Aréna 2017

A 2014-es Aréna óta kétszer is „duplázott" a Müpában, mely előadásokra ugyanúgy hetek alatt fogytak el a jegyek, mint ahogy a 2016 márciusában, a Budapest Kongresszusi Központban megtartott előadásra is. A BKK-koncert rendkívül nagy sikerén felbuzdulva Zorán úgy döntött, hogy ebből a műsorból sok mindent átemel a soron következő, februári Aréna programjába. Persze a Sportarénába jönnek majd az újabb vendégek, és izgalmas zenei meglepetésekben sem lesz hiány. A kihagyhatatlan dalok mellett megszólal néhány a ritkábban játszottak közül, és ugyanúgy örülhetünk majd az igazán régieknek, mint a legújabb szerzeményeknek. Tehát ez a koncert is izgalmasan fűszerezett, sokfogásos zenei lakoma lesz.

 

A koncert alcímeként megjelenő „Unplugged" kifejezés azt jelzi, hogy a dalok jobbára akusztikus hangszerelésben szólalnak meg, és jó néhányban vonósnégyes színesíti majd a hangzást. Figyelembe véve az Aréna méreteit, ez mindig komoly kihívást jelent a zenészeknek, énekeseknek...

De mindenkinek nagy kedve lesz hozzá, ezt borítékolhatjuk!


 

 

Szólj hozzá!


Szombaton Szekérfesztivál!

Szombaton Szekérfesztivál!

Milyen csodálatos, hogy ezt a színes fesztivált senki sem akarja betiltani, senki sem érzi úgy, hogy akár gyermeket, akár felnőttet mindenképpen...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Santana és Clapton Woodstock 2.0-t tervez – ez lesz a béke és zene globális ünnepe?

Tegnap arról írtunk, meglehetősen szomorúan, hogy a Kolorádó után a Bánkitó fesztivál is elbúcsúzik idén a közönségétől, s ők nem az elsők a felsorolásban, cserében reméljük, az utolsók. Van azonban még olyan, aki fesztiválrendezésen töri a fejét...

A Coldplay újabb zenei történelmet írt

Feltarthatatlan fenntarthatósági küldetésük jegyében a brit együttes mind a 10 nagylemezét megjelenteti környezetbarát, fröccsöntési technológiával készült 140 grammos EcoRecord-okként.
Új koncertek