No de szaladjunk vissza az időben szombatig, helyileg meg a Dürer kertbe, ahol több mint ezer rajongó várta a The Carbonfools (továbbiakban csak Carbonfools vagy Carbon), majd a ColorStar (a továbbiakban esetleg csak Color) koncertjét. Az első bulit némi bónuszvárakozás övezte, hiszen elterjedt a hír, hogy a frontember megnősül.
Feketébe öltözött hölgyek hada helyett azonban nagyon lelkes és igen színes közönség várta a fiúkat. Hevenyészett becslések szerint a carbonkoncert-látogatók negyede volt pasi, a többsége nő, a Coloron ez az arány pont megfordult...
Szóval, itt volt ez a menyasszonyos sztori, amit a rajongók teljesen a magukévá tettek, az újságíró meg fanyalgott, hogy mér kell ez má’, tök ciki a Carbonra és Fehér Balázsra nézve. elvégre nem valamelyik valóságshowból szabadultak ki – az ország egyik legjelentősebb zenekaraként nincs szükségük efféle reklámra, nem beszélve arról, hogy az a bizonyos újságíró személyesen is ismeri a frontembert, és sokkal többre tartja annál, minthogy kiárusítsa a magánéletét. Valójában nem nagyon tudni, hogy végül is mi volt a Soundon, a zenekar FB-bejegyzése alapján vmi tréfaféleség jöhetett össze, de azért el tudunk képzelni ennél viccesebbet is, tekintve, hogy a l(j)ófejek immáron minden fesztiválon feltűnnek. Valami újat, ha kérhetnénk. Meg a csökött agyunkkal nem is értjük, mi van, bár nagyon drukkolunk az ifjú párnak.
Nah, de a koncertről. Az szétesett, de úgy tűnik, a rajongótábornak ez nem számít, legyenek ott a srácok a színpadon, oszt jól van. Ez így van jól. Megint nehéz kikövetkeztetni, mi történt, de mintha elpattant volna egy húr, és ez már a Dolly Rollnál is gondot okozott: a Dürerben meg felborult a sorrend, ezért két szám között állandó kvízshow ment a tagok között, hogy éppen mi következik. Hát, lendületesnek nem volt mondható a koncert, de a számok magukban is megállják a helyüket, és a cezúrát csak az veszi észre, aki a kezébe ragadt fényképezőgép miatt nem tud felhőtlenül bulizni. Az meg kifejezetten cáfolható eme koncert alapján, hogy egy, csak egy legény van talpon a vidéken: nem csak Fehér Balázsból áll az üteg: a közönség épp olyan szeretetben részesítette a gitárosokat (Fekete István, Miklós Milán), mint a Gurut, Tituszt, vagy éppen a dobok mögött megbújó Kelót. Ez így kerek egész, akár van lófej vagy menyasszony vagy mindkettő, akár nincs, s noha érezhető a zenekar kiállásán, hogy egy gigaturnéról ugrottak vissza Pestre egy buli erejéig, talán egyszer kipihenik magukat, és nagyobb lesz a gólöröm. A számok elég jók, a panelek meg működnek.
A vicces az volt, hogy feltűnt egy lánybúcsús csapat is: az egyenpólós koszorúslányok között ott fehérlett a fátyolos menyasszony, aki persze nem hagyta ki a ziccert, és addig hadonászott, amíg a fiúk is észrevették és kommentálták. Sztem ennél korrektebb lánybúcsú kevés van:)
A két koncert közötti szünetben Dj Zsazsa pörgetett, ami azért pikáns momentum, mert anno ő volt a Carbon basszerosa, és azért volt jó választás, mert ráúszott a hangulatra, és nem engedte lemerülni a júzereket – szünet nélkül folytatódott a tánc (egyes források szerin egészen fél 5-ig). Ekkor derült ki, hol is voltak a koncert alatt a pasik: a büfében. Ezt az bizonyította, hogy számos olyan úriember tartózkodott ott, akik addigra már csehszlovák rajzfilmfigurára itták magukat.
A ColorStarról bevalottan kevés fotó készült, ennek két oka volt. Az egyik, hogy a fényemberek úgy képzelik el ezeket a bulikat, hogy a zenekar vagy vaksötétben, vagy zombipirosban tolja, egyik sem fotósbarát változat, tekintve, hogy sem a gép, sem a kezelője különösebben nem cizellálta a képességeit sehol. Lehetett volna ott állni a résen, elkapni egy-egy megvilágosodást, de az van, hogy olyan buli kerekedett, hogy a tudósító egyszerűen szolgálaton kívül helyezte magát, elpakolta az apparátot, és hatalmasat táncolt. Egyébként a Color-bulik többségén ott van, tehát talán elhihető neki, hogy ez volt mostanság a legjobb koncert, amit a zenekar adott. Biztos kellett ehhez a felhergelt közönség is (köszi, Carbon), de valahogy most sokkal jobban működtek a megszokott és az új dalok is. Az utolsó szám vége felé úgy tűnt, megemelkedik a Dürer nagytermének padlója, és mindnyájan elszállunk, nemre, korra és fogyasztott alkoholmennyiségre való tekintet nélkül.
Zárásként pedig beszámolunk egy új jelenségről, a koncertturistákról, akik egész idő alatt a színpadnak és a zenészeknek háttal fényképezkedtek különböző pózokban és felállásokban, nagyjából fittyet hányva az egészre. Gondolom, csak azért hagyták abba néha-néha, hogy a termést fölpakolhassák a FB-ra, amiben biztos nincs semmi rossz, azon kívül, hogy állítólag mérgezik vele a levegőt, és hogy kissé ciki végignézni a hölgyek-urak parádézását úgy, hogy nem tudsz másik csatornára kapcsolni.
És még egy dolog: megy a vita arról, hogy melyik zenekar magyar vagy nemmagyar, próbálkoznak azzal, hogy kiszálkázzák, ki énekel magyarul, s ki nem. Szerintem ez orbitális hülyeség, bár baráti környezetben nem biztos, hogy pont ezt a szót használnám. Sztem magyar zenekarnak számít az a magyar, de angolul énekelő banda is, amelynek a koncertjén mintegy ezer magát magyarnak gondoló rajongó érzi azt, hogy boldog azért, mert ott lehet. Kell ennél több?
Szólj hozzá!