Ha kiszabadul a szellem a palackból – rád vigyáz a Safety First

Két olyan év után dübörög a fesztiválszezon, amikor a legnagyobb hazai fesztiválok, mint a Volt, a Balaton Sound vagy a Sziget a pandémia miatt elmaradtak. Ennyi kihagyás után a régi motorosoknak is vissza kell rázódniuk, a fiatalok közül pedig sokan idén tapasztalhatják meg először, hogy milyen is az, amikor napokra egy más dimenzióba csöppen az ember, ahol a zene, a szórakozás és – mondjuk ki – a „piálás” kerül a középpontba.

Fotó: Balaton Sound
 Balaton Sound – Safety First

Előre nem látható szituációk, fesztiválokon felmerülő problémás esetek – Safety First

Az előre nem látható szituációk, a szórakozóhelyeken és a fesztiválokon felmerülő problémás esetek elkerülésére és a biztonság növelésére hozták létre a fesztivál szervezői a Safety First kezdeményezést, amelyet idén, két kimaradt fesztiválszezon után a magyarok mellett...
 
Bródy János, Dés László, Lovasi András – SZERETET KONCERT az Arénában a békéért

Bródy János, Dés László, Lovasi András – SZERETET KONCERT az Arénában a békéért

2022. május 22-én 19 órától a Danubia Zenekar kíséretével Herczku Ágnes, Miklósa Erika, Rost Andrea, Bogányi Gergely, Bródy János, Dés László, Lovasi András, Nikola Parov, Pál István Szalonna, Szakcsi Lakatos Béla, valamint Magyarországon tanuló ifjú orosz és ukrán zeneművészek...
 
 
Fotó: Soul Kitchen/ Instagram

Jon Bon Jovi nem fánkozót nyitott...

Jon Bon Jovi a második olyan éttermét nyitja meg, ahol a szegény emberek ingyen ehetnek – olvastuk az Ezt nézd meg című blogon.
 
Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek