Előre nem látható szituációk, fesztiválokon felmerülő problémás esetek – Safety First

2022/06/16  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Az előre nem látható szituációk, a szórakozóhelyeken és a fesztiválokon felmerülő problémás esetek elkerülésére és a biztonság növelésére hozták létre a fesztivál szervezői a Safety First kezdeményezést, amelyet idén, két kimaradt fesztiválszezon után a magyarok mellett külföldi önkéntesek bevonásával és digitális megoldásokkal szeretnének megerősíteni.

 Balaton Sound – Safety First

A korábbi évekhez hasonlóan idén is a fesztivált megelőző szakaszban az önkéntesek toborzásán és az edukáción lesz a hangsúly. A szakértői edukációs program után a fesztivál idejére bárkit, akiben megvan a fogékonyság, de elsősorban orvostan, nemzetvédelmi és pszichológia hallgatókat várnak helyszíni segítségnyújtásra Safety First önkéntesnek.

Az idén négynapos fesztiválon akár közel kétszázezer ember fordulhat meg, akik amellett, hogy számos élménnyel gazdagodnak, a szükséges önismeret vagy tapasztalat hiányában akár váratlan helyzetekben is találhatják magukat.

Dr. Zacher Gábor toxikológus és Dr. Hevesi Kriszta egészségfejlesztő szakpszichológus vezetésével, a szakértőkből álló Safety First csapat a korábbi években tapasztalt, fesztiválokon és szórakozóhelyeken előforduló problémákra hozott megoldásai mellett az önkéntesek jelenléte is jelentős mértékben hozzájárult a fesztiválbiztonsághoz és a problémás területek feltérképezéséhez.

A Safety First csapathoz csatlakozó önkéntesek a fesztiválbérlet, egyenruha és eszközök átvétele mellett egy háromnapos, angol-magyar nyelven zajló tréningen vehetnek részt, ahol amellett, hogy csapattá kovácsolódnak, meghallgathatják a Safety First szakértőinek előadásait, illetve megtanulják, hogy a különböző problémás helyzetekben hogyan tudnak segítséget nyújtani a fesztiválozóknak. A fesztivál ideje alatt pedig a kihelyezett Safety First pontokon ügyeletet ellátva, vagy járőrként segítik a biztonságos Balaton Sound megteremtését.

A Balaton Sound applikáción belül elérhetővé válik majd a fesztivál idején a Safety First funkció is, amely a fesztiválozók biztonságát szolgálja. A Safety First menübe belépve a fesztiválozó az engedélyek megadása után egy automatikusan generált e-mail segítségével kerül be a rendszerbe, amely megosztja az adott mobil pontos helyzetét. A fesztiválozó a térképen láthatja, hogy hol található a hozzá legközelebbi Safety First pont. Amennyiben nem tudja felkeresni a Safety First pontok valamelyikét, abban az esetben közvetlenül az alkalmazásban is kérhet segítséget a Safety First csapatától akár hívással, akár üzenetben, így a csapatunk is látja a segítségkérő pontos helyzetét. A konkrét segítségkérés mellett az applikációban a tudatos fesztiválozást elősegítő szakértői tippeket és tanácsokat tartalmazó menü is lesz, ahol a tipikusan fesztiválokon felmerülő kérdésekre adnak választ a témában jártas szaktekintélyek.

A fesztivál során az önkéntesek a különböző egészségügyi, technikai és biztonsági szolgálatokkal lesznek összeköttetésben, így akár elsőként hozzájuk is fordulhatnak problémáikkal a fesztivál látogatói.

 

Az önkéntesség menő

 

Idén a Bagossy Brothers Company énekli a Balaton Dalát

 

Több mint 50 új név a Balaton Sound felhozatalában

 

Balaton Sound, Safety First, önkéntesek, applikáció

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek