Megtartanak egy fesztivált decemberben – úgy igazán, élőben, nézőkkel

A Fonográf fesztivál Komáromban (Komárno) lesz december 3. és 6. között – és nincs köze a magyar zenekarhoz, úgy aposztrofálják magukat, hogy az "igényes kultúra fesztiválja. Egyetlen komncert lesz online, a többit – korlátozott számban – élőben tekinthetik meg a zenére éhezők, természetesen (nem az) a nézőterek ötven százalékos kihasználtsága, valamint a szükséges óvintézkedések betartása mellett.

Megtartanak egy fesztivált decemberben – úgy igazán, élőben, nézőkkel
Pisztráng & Borfesztivál Tapolca

A csermely halkan zúg majd Tapolcán

A Pisztráng & Borfesztivál immáron kilencedik alkalommal várja a látogatókat szeptember utolsó hétvégéjén Tapolcán, a Malom-tó partján. Szeptember 27-29. között lesz minden, mi szemnek, szájnak és fülnek ingere! ;)
 
Fotó: Ördögkatlan Fesztivál/FB

Amikor Zergét futni hagyják a rendőrök – Ördögkatlan 1. rész

Immár 11. alkalommal tartották meg idén augusztus elején az Ördögkatlan fesztivált, amely a Fishing on Orfű mellett a másik legélhetőbb hazai fesztivál. Helyileg a villányi borvidék néhány településén rendezik, érdekesség, hogy a borvidék központja, Villány sosem rendezvényhelyszín.
 
 
Fotó: budapestantikvarium.hu

Bródy János, az Illés, a Fonográf, Koncz Zsuzsa és mások a Kádár-rendszer könnyűzenéjéről

Nekem írod a dalt címmel újabb könyvet írt a Kádár-rendszer könnyűzenéjéről a korszak és a téma kutatója, Csatári Bence. A történész, újságíró ezúttal azt járta körül néhány kulcsszereplővel, miként működött a cenzúra a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években.
 
Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

A Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators a "The River Is Rising – Rest of the World Tour ’24" keretében – 21 ország 32 városában lépnek fel...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.
Új koncertek