Hány kalória van egy evőkanál fahéjban? Megjelent az Animal Cannibals új albuma

Hány kalória van egy evőkanál fahéjban? Megjelent az Animal Cannibals új albuma

A hiphop formáció 35 éve van jelen a hazai zenei életben, tehát a lemez címe nem valami évfordulós jelölés, hanem sorszám: az október 19-én megjelent '19' a tizenkilencedik lemeze a párosnak.
 
Fotó: Balaton Sound Official

NIMBY: Zamárdiban biztos nem lesz már Balaton Sound

Júliusban írtuk meg, hogy lejárt a Balaton Sound szerződése Zamárdiban. Akkor, bár elég sokan sejtették, még nem volt lejátszott a meccs, hiszen egy lejárt szerződést akár meg is hosszabbíthatnak, erre utaltak a szervezők akkori reakciói is. Nem így történt.
 
 
Ez egy jóval korábbi kép, de annyira jó, hogy nem lehetett kihagyni ♥ (FORTEPAN, Rubinstein Sándor adománya)

Török Ádámnak állít emléket a hétfőn megjelenő különleges koncertlemez

A "Mini: 25 év rock – a Nagykoncert" című CD-n hallható dalokat 31 évvel ezelőtt a zenekar technikusai vették fel, így maradt meg az utókor számára.
 
Illusztráció: Magyar Klipszemle

Pogány Induló, Azahriah, Carson Coma, Krúbi, Moriones – ezek ma a legjobb magyar klipek

A Facebook oldalunkon már bemutattunk kettőt, még hoztunk párat (27-et) : idén 544 nevezett videóból került ki az a 139 klip, amelyek versenybe szálltak a díjakért. 22 kategóriában hirdettek győztest 38 díjazottnak, a díjnyertes klipek közül válogattunk.
 
Ma meghallgatod az új albumot, s ha tetszik, holnap este első magyarországi koncerjét adja Geordie Greep

Ma meghallgatod az új albumot, s ha tetszik, holnap este első magyarországi koncertjét adja Geordie Greep

A Magyarországon többször is megfordult, ám nemrég viharos hirtelenséggel feloszlott black midi gitáros-frontembere nemrég jelentette meg "The New Sound" című debütáló szólólemezét a Rough Trade Records gondozásában.
 
A gyűlölködédre reflektál az Intim Torna Illegál új klipje

A gyűlölködésre reflektál az Intim Torna Illegál új klipje

A fordulatokkal és vitákkal tűzdelt leállás után az Intim Torna Illegál új klippel, majd aztán újabb dalokkal és lemezzel jelentkezik. 2025 októberében pedig jubileumi nagykoncertre várják majd a rajongókat.
 
 
Debüt lemezzel és látványos live session videóval jelentkezik a Palo Canto

Debüt lemezzel és látványos live session videóval jelentkezik a Palo Canto

A hazai organikus electronica színtér friss szereplője, a Palo Canto első lemezével, valamint egy különleges, éjjel forgatott live session videóval köszönti az őszt. A tavaly novemberben berobbant, mára több százezres streaminget számláló formáció nyáron elkezdett koncertezni is, ezt...
 
Fotó: Szabó R. János

Pandora Projekt az Akváriumban: a zenekar a jelenlegi felállásában utoljára ezen az estén lesz látható

Az, ahol a legjobban fáj – ez az ősz végén debütáló kislemez és a november 8-i koncert címadója is.
 
Fotó: Live Nation

Bryan Adams Budapesten – olyan jó volt, hogy fájt!

Bryan Adams a So Happy It Hurts című koncertjével érkezett az MVM Dome-ba, ahol – bár a közönség kissé nehézkes volt – a kanadai zenész és bandája igazán kitettek magukért.
 
A koncert, amely alatt a zenészek agyhullámokat figyelő szenzorokat viselnek majd

A koncert, amely alatt a zenészek agyhullámokat figyelő szenzorokat viselnek majd

Október 18-án az Adaptérben rendezett koncerten a Hari Drama zenészei agyhullámokat figyelő szenzorokat viselnek majd.
 
Klipsztori: az Incognito énekesnője vendégszerepel Temesi Berci új dalában

Klipsztori: az Incognito énekesnője vendégszerepel Temesi Berci új dalában

A brit acid-jazz legenda Incognito énekesnője, Deborah Bond vendégszerepel Temesi Berci új dalában. Az Artisjus- és Fonogram-díjas basszusgitáros hatodik szólólemeze jövőre jelenik meg, a most publikált Soul is the flavour című szám ennek az előfutára.
 
Fotó: Amsterdam Dance Event

A 2024-es Amsterdam Dance Event magyar fellépői

Az Amsterdam Dance Event a világ legnagyobb elektronikus zenei konferenciája és fesztiválja, idén több mint ezer eseménnyel várja az érdeklődőket, 200 helyszínen. Az október 16-án kezdődő fesztiválon idén a 3000 előadó között magyar nevekre is bukkanhatunk.
 
Több mint koncerthelyszín – véget ért a Budapest Park 15. évada

Több mint koncerthelyszín – véget ért a Budapest...

Több mint 695 ezer látogatóval új rekordot állított fel tizenötödik szezonjában a Budapest Park. A szám önmagában is látványos, de talán még...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Mozivásznon a FINÁLÉ – koncertfilm készült a Neoton jubileumi nagykoncertjéből

A Neoton Família januárban az MVM Dome-ban ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját. A teltházas koncertet most azok is átélhetik, akik nem voltak ott: október 30-tól országszerte a Cinema City mozijaiban vetítik a FINÁLÉ című koncertfilmet. A produkcióhoz koncertalbum is készül, amelynek első beharangozója, a Kétszázhúsz...

Neked írom a dalt… Oké, de ki vagy te?

Miközben a Sony már több mint 260 ezer, előadóit utánzó AI-felvétel eltávolítását kérte a digitális platformoktól, magyar szerzők és előadók közös kiáltványban követelnek átláthatóságot. A két hír ugyanarról szól: lassan már nemcsak azt kell eldöntenünk, tetszik-e egy dal, hanem azt is, tudjuk-e egyáltalán, ki –...
Új koncertek