Al Bano-tól a Valmarig: a kolbászgyúrás mellett koncertek is lesznek a hétvégi Csabai Kolbászfesztiválon
Október 24. és 27. között rendezik meg Békéscsaba egyik legnagyobb gasztronómiai eseményét, a 27. Csabai Kolbászfesztivált.Az évi rendes F.O. System-jelenség megfigyelhető lesz a Dürerben FRISSÍTVE A RÁADÁSKONCERTTEL
Az F.O. System egyetlen 2024-es koncertjére minden jegy elkelt, annak érdekében pedig, hogy senki se maradjon teljesen F.O.-élmény nélkül, most bejelentettek egy ráadás koncertet 2025. március 7-re a Dürer Kertbe, amely – szokásul szerint – a zenekar egyetlen 2025-ös budapesti fellépése...Legendák, ha elbúcsúznak: Varnus Xaver & Rhoda Scott
A két zenei ikon és egyben jóbarát, a most 60 esztendős Xaver és a 87 esztendős Rhoda utoljára állnak közösen színpadra 2025 nyarán – nem is akárhol: a Dohány utcai zsinagógában, 2025. június 10-én, este 7 órakor.Hány kalória van egy evőkanál fahéjban? Megjelent az Animal Cannibals új albuma
A hiphop formáció 35 éve van jelen a hazai zenei életben, tehát a lemez címe nem valami évfordulós jelölés, hanem sorszám: az október 19-én megjelent '19' a tizenkilencedik lemeze a párosnak.NIMBY: Zamárdiban biztos nem lesz már Balaton Sound
Júliusban írtuk meg, hogy lejárt a Balaton Sound szerződése Zamárdiban. Akkor, bár elég sokan sejtették, még nem volt lejátszott a meccs, hiszen egy lejárt szerződést akár meg is hosszabbíthatnak, erre utaltak a szervezők akkori reakciói is. Nem így történt.Török Ádámnak állít emléket a hétfőn megjelenő különleges koncertlemez
A "Mini: 25 év rock – a Nagykoncert" című CD-n hallható dalokat 31 évvel ezelőtt a zenekar technikusai vették fel, így maradt meg az utókor számára.Pogány Induló, Azahriah, Carson Coma, Krúbi, Moriones – ezek ma a legjobb magyar klipek
A Facebook oldalunkon már bemutattunk kettőt, még hoztunk párat (27-et) : idén 544 nevezett videóból került ki az a 139 klip, amelyek versenybe szálltak a díjakért. 22 kategóriában hirdettek győztest 38 díjazottnak, a díjnyertes klipek közül válogattunk.Új értelmet nyer az ÉJSZAKAI ÉLET a 2025-ös Szigeten
Hogy pontosan mit értenek ez alatt, nem tudjuk, de ezek szerint van egy, sőt több ígéret arra, hogy jövőre megújul a fesztivál. A logójuk már meg is változott!Debüt lemezzel és látványos live session videóval jelentkezik a Palo Canto
A hazai organikus electronica színtér friss szereplője, a Palo Canto első lemezével, valamint egy különleges, éjjel forgatott live session videóval köszönti az őszt. A tavaly novemberben berobbant, mára több százezres streaminget számláló formáció nyáron elkezdett koncertezni is, ezt...Bryan Adams Budapesten – olyan jó volt, hogy fájt!
Bryan Adams a So Happy It Hurts című koncertjével érkezett az MVM Dome-ba, ahol – bár a közönség kissé nehézkes volt – a kanadai zenész és bandája igazán kitettek magukért.Hide the Pain Harold Shakirára gyakorolja az újraélesztést
Közös edukációs kampányt indított az Országos Mentőszolgálat Alapítvány és Arató András, vagyis Hide the Pain Harold. A világszerte ismert magyar mémlegenda a tőle megszokott humorral ötvözve ismert slágerekre mutatja meg az újraélesztés helyes módjátKlipsztori: az Incognito énekesnője vendégszerepel Temesi Berci új dalában
A brit acid-jazz legenda Incognito énekesnője, Deborah Bond vendégszerepel Temesi Berci új dalában. Az Artisjus- és Fonogram-díjas basszusgitáros hatodik szólólemeze jövőre jelenik meg, a most publikált Soul is the flavour című szám ennek az előfutára.








































