Berágott a Universal Music a mesterséges intelligenciára

Végigsöpört a közösségi médián egy mesterséges intelligenciával létrehozott dal, amely két ismert énekes, Drake és The Weeknd hangján szólal meg – írta kedden honlapján a BBC. A Universal Music Group lemezkiadó nemrég arra kért több streaming-szolgáltatót, hogy ne adjanak hozzáférést mesterséges intelligenciát fejlesztő cégeknek, mert feltételezhető, hogy a tőlük letöltött zenéket használva tökéletesítik az énekesek hangját másoló szoftvereket.

Berágott a Universal Music a mestgerséges intelligenciára
The Weekndnek nem elég nagyok az arénák – Budapestre sem jön

The Weekndnek nem elég nagyok az arénák – Budapestre sem jön

The Weeknd törölte az egész 2022-es turnéját – legalábbis a meghirdetett formájában. A 104 állomásból álló körút november 4-én ért volna Budapestre.
 
Fotó: The Weeknd/Insta

The Weeknd teljesen hátat fordított a Grammy-nek

Azon már tavaly kiakadt a 2021. január 14-én Budapesten koncertező zenész, hogy ismételten nem kapott jelölést, pedig az After Hours című albuma egyértelmű kritikai és kereskedelmi sikert aratott, a Blinding Lights című kislemeze pedig rekordot döntött azzal, hogy 40 hetet a Billboard Hot...
 
 
The Weeknd Budapestre jön!

The Weeknd Budapestre jön!

Szűk két évet kell várni rá, de megéri. A 104 állomásból álló turné 2021. január 14-én indul majd a vancouveri Rogers Arénában, és többek között Chicago, Los Angeles, Miami, Madrid, Párizs, Berlin és Budapest után november 16-án fejeződik be a londoni O2 Arénában.
 
Fotó: Kevin Winter/MTV VMA's

Lady Gaga az év előadója – de nem a hőse: mutatjuk, kik azok!

A közönség nélkül megrendezett MTV Video Music Awards díjátadó ceremóniája New York közismert színhelyeiről jelentkezett be.
 
Éjfél után indul útjára a gyönyör – sztárokkal jön az MTV Video Music Awards gála

Éjfél után indul útjára a gyönyör – sztárokkal jön az MTV Video Music Awards gála

Az MTV Video Music Awards gálaműsort az MTV Hungary élőben közvetíti augusztus 30. éjfél után.
 
Fotó: Jeff Kravitz/FilmMagic for dcp

Drake új rekordot írt a Billboard Music Awards történetében

Május elsején adták át az idei Billboard Music Awards szobrocskákat a nyerteseknek Las Vegas-ban, ahol az abszolut győztes az amerikai rapper Drake lett a maga 12 első helyével. Ez a szám egyben új rekord is a BMA történetében. Soha senki nem nyert még ennyi szobrot egyazon évben!
 
Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek