The Weeknd Budapestre jön!

2021/02/03  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Szűk két évet kell várni rá, de megéri. A 104 állomásból álló turné 2021. január 14-én indul majd a vancouveri Rogers Arénában, és többek között Chicago, Los Angeles, Miami, Madrid, Párizs, Berlin és Budapest után november 16-án fejeződik be a londoni O2 Arénában.

The Weeknd Budapestre jön!

A világkörüli turné bejelentése csak néhány nappal előzi meg a multi-platina eladásokat produkáló énekes Super Bowl-fellépését, és tartalmaz egy maroknyi átütemezett dátumot is, amelyek így a kibővített 2022-es After Hours World Tour részévé válnak. A 39 újabb koncert hozzáadásával – köztük a november 4-i budapesti fellépéssel – egyidejűleg The Weeknd február 5-én, pénteken megjelenteti The Highlights című anyagát is, amelyre legismertebb műveit gyűjtötte egybe.

Novemberben a 30 éves kanadai Abel Makkonen Tesfaye részt vett az American Music Awards idei díjkiosztóján – a fotók tanúsága szerint elég bizarrul festett.

Több mint egy évvel a megjelenése után a fenti slágere még mindig rekordokat dönt, 47. hete az első tízben, és azon belül már 38. hete az amerikai slágerlista első 5 helyezettje között található. Emelett több mint NÉGYSZÁZ MILLIÓAN nézték már meg. nem csoda, hogy az előadó kissé kiakadt amiatt, hogy kihagyták az idei Grammy-díj jelöltjei közül.

 

The Weeknd, After Hours World Tour, Budapest, Aréna

 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek