Édesség ínyenceknek – Caramel: ilyen volt a nagykoncert az Arénában
Caramel egy mély érzésű édes maci és egy vérprofi előadóművész egyben, aki ezzel a végtelenül szerethető kettősségével elérte nálam azt, amit más előadónak még sosem sikerült: megríkatott. Szimfonikus zenekarral adott koncertje – enyhe képzavarral élve – finom édesség volt...Megvan, kik lesznek a jubileumi Republic koncert vendégei
Nagy Feró, Bródy János és a Bagossy Brothers is színpadra lép március 14-én a Papp László Budapest Sportcsarnokban, ahol a 30 éve alakult Republic zenekar tartja jubileumi koncertjét.A basszeros tesója ugrik be Jerry Horton helyére a Papa Roach turnéján
Az együttes a Hollywood Undead-del és Ice Nine Kills-zel ad koncertet március 4-én Magyarországon. A Jacoby Shaddix vezette banda azonban nem teljes felállással érkezik hozzánk, az alapító és azóta is oszlopos tag, Jerry Horton ugyanis a napokban eltörte két ujját, melynek következtében...Nem volt annyira jó ölet az Aréna – hiperkarma 20
Nehezen kezdtem bele ebbe a beszámolóba, vártam, érleltem, keresgéltem a szavakat magamban, míg a tudatalattim folyamatosan zakatolta, igyekezz, mi lesz má’, egy koncertről nem napok múlva kell írni… és így tovább. De nekem nem ment. Eddig.Júniusban újra Despacito szól a fővárosban: Daddy Yankee első hazai bulijára készül az Arénában
Először ad koncertet Magyarországon a Puerto Ricó-i énekes-dalszerző Daddy Yankee! Napjaink egyik legsikeresebb latin-amerikai kedvence, a reggeaton műfaj egy legismertebb képviselője, akinek a nevéhez többek között a „Con Calma” a „Dura” és a „Despacito” slágerek köthetők,...Áprilisban egy napig 2020 forint lesz minden jegy az Arénában
Április 4-én mutatják be az Arénában Európa legnagyobb passiójátékának közösségi formátumát, ahová önkéntesként csatlakozhatnak a nézők is. Összesen 2020 jelentkezőt várnak, és ugyanennyiért lehet jegyet is vásárolni az előadásra.Szülinapi buli a 75 éves Hoboval az Arénában
Földes László Hobo idén ünnepli 75. születésnapját. A jeles jubileum kapcsán országos és erdélyi turnéra indul, amely 2020. március 20-án, a debreceni Lovardában kezdődik. A turné utolsó állomása 2020. december 28-án, a Papp László Budapest Sportarénában lesz, ahol vendékkel,...Így készül Rúzsa Magdi az arénás dupla koncertre
Az énekesnő a Tények Plusznak sok mindenről beszélt, kivételesen a magánéletéről is, a mi figyelmünket azonban az a rész vívta ki, amelyben a felkészülésről beszél.Folkaréna – az ország legnagyobb táncháza márciusban
Az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár idén 39. alkalommal várja a népművészet és a hungarikumok szerelmeseit. Március 22-én a folkszakma színe-java képviselteti magát a Budapest Sportarénában.Óriásbotrány Romániában: Lara Fabiannak nem fizettek, lemondta a koncertet
Lara Fabian éppúgy lemondta tavalyi romániai koncertjeit, mint a budapestit: Craiovában és Bukarestben egészségügyi okai volt a törlésnek, nálunk állítólag csak azért halasztott, mert a francia The Voice (La Voix ) tévéműsor – amelyben zsűritagként szerepelt – felvételi dátumai...EDDA-retró az Arénában
Az EDDA Művek, 2020. március 7-én ismét beveszi a Papp László Budapest Sportarénát. Az este számos különlegessége mellett a közönség egy kisebb időutazás részese is lesz majd, mivel a zenekar az első 20 évének slágereit és a sokak által rajongott „bakancsos” korszakot is...A 100 Tagú Cigányzenekar arénás nagykoncerttel ünnepel
Jubileumi koncertet ad az idén 35 éves 100 Tagú Cigányzenekar február 9-én a Papp László Budapest Sportarénában.






































