Megbélyegezték az Eddát

Bélyegblokk és alkalmi boríték kibocsátásával köszönti az idén 50 éves Edda Műveket a Magyar Posta Zrt. A zenekar immáron telt házas jubileumi koncertet ad hétvégén az Arénában.

Fotó: Edda Művek
A bélyeghez alkalmi boríték, valamint egyedi bélyegző is tartozik

Csepregi Évát megbélyegezték

Csepregi Éva énekes, előadóművész, a Neoton Família együttes tagjának öt évtizedes munkássága és januári életműkoncertje tiszteletére tematikus bélyeget bocsátott forgalomba a Magyar Posta Zrt..
 
Kóbor János és Debreczeni Ferenc a bélyeg bemutatóján (MTI)

Rockklasszikusok bélyegen: az Omegával indul a sorozat

Arról már beszámoltunk, hogy Nagy-Britanniában az emlékérme után bélyegsorozat is készül a Queen tiszteletére, most örömmel adunk hírt arról, hogy immáron a zenészekre is gondolt a Magyar Posta – reméljük, Benkő László lábadozását is megsegíti ez az esemény.
 
 
Az emlékérme után bélyegsorozat is készül a Queen tiszteletére

Az emlékérme után bélyegsorozat is készül a Queen tiszteletére

Mármint nema brit uralkodó, hanem a legendás együttes tiszteletére. januárban adtuk hírül, hogy a Queen az első brit rockegyüttes, amely egy érmén szerepelhet II. Erzsébet királynővel. Nagy lehet a respekt, ha még ugyanabban az évben bélyegsorozat is készül róluk.
 
A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek