CSÍK-os fesztivál a Budapest Parkban
A csaknem negyven éve működő Csík Zenekar július 5-én ismét a Budapest Parkban lép fel, ezúttal azonban nem önálló koncerttel érkezik. A Csík Zenekar FESZT keretében négy zenekar, több vendégművész és egész délutánt-estét kitöltő program várja a közönséget: a fellépők nemcsak saját műsoraikat adják elő, hanem egymás produkcióiban is színpadra állnak, a koncertek között pedig táncház és családi programok is helyet kapnak.
Szabó Győző, Szabó Erika, Cseri Hanna, Vitáris Iván, Kollár Dea és Fekete Giorgio zenekart alapítottak
Első pillantásra ez akár egy új hazai szupergroup megalakulásának híre is lehetne, a valóság azonban ennél jóval összetettebb: a Budapest Park online rádióján, a Park FM-en induló zenés rádiószínház hozza össze a könnyűzenei és színházi világ ismert szereplőit.Országos zenei összefogás februártól március közepéig
Több mint 40 helyszínen, közel 90 zenei produkcióval várja a közönséget az Együtt a zenében ingyenes koncertsorozata február 13. és március 13. között. A fellépők között a hazai zenei élet meghatározó alakjai és feltörekvő előadók egyaránt szerepelnek.Két évtized, több ezer síp: jubileumot ünnepel a Müpa orgonája
Húszéves lett a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem világhírű orgonája. A jubileumot a Müpa április 25-én és 26-án ünnepi hétvégével köszönti: némafilm improvizált kísérettel, műfajokon átívelő orgonatrió, családi matiné és egy világpremierrel kecsegtető zenekari est is...Duplázik a Kuplung az Arénában: második estét hirdettek november 7-re
Telt házas lett a november 6-i Kuplung-koncert a Papp László Budapest Sportarénaban, ezért a szervezők újabb időpontot hirdettek: a Hogyan tudnék élni nélküled? című film nagysikerű fiúbandája november 7-én is színpadra lép. A második estére február 17-én 14 órakor indul a...A klasszikus zenei koncert, amelyen kivételesen a közönség és a zenészek is használhatják a telefonjaikat
A szél és a madarak titka címmel ad koncertet a MÁV Szimfonikus Zenekar január 29-én a Zeneakadémián.A rajongók kiharcolták: az Arénában lép fel a Kuplung zenekar
Amikor a Hogyan tudnék élni nélküled? című magyar zenés filmben felcsendültek a Kuplung zenekar dalai, kevesen gondolták volna, hogy nem csak a vásznon marad emlékezetes a látszólag fiktív formáció. Ma már azonban a Kuplung nem csupán egy filmes banda: egy valódi rajongói mozgalom és...Miért nagy dolog, hogy a BFZ duplázik a Carnegie Hall színpadán?
Vannak koncerttermek, ahol fellépni szakmai siker. És van egyetlen épület New Yorkban, ahol fellépni óriási presztízs. A Budapesti Fesztiválzenekar 2026 februárjában két koncertet is ad a Carnegie Hall színpadán – és ez még a nemzetközi élvonalban is kivételes eset.Bemasíroznak a Parkba a techno fúvósok: MEUTE
A MEUTE július 23-án először ad koncertet a Budapest Parkban. A hamburgi zenekar produkciója a techno és a marching band hagyományainak határterületén mozog: elektronikus zenei struktúrákat szólaltatnak meg akusztikus fúvós hangszereken és dobokon. A koncert az utcai zenélés fizikai...A Roxfort egy napra az MVM Dome-ba költözött
Harry Potter és a bölcsek köve hivatalos filmkoncert érkezett Budapestre, az MVM Dome-ba. A Harry Potter-filmek zenéje mindenkinek automatikusan a fülében cseng, ha egy kicsit is azonosulni tudott a filmekkel. Élőben átélni a varázslatot a Budafoki Dohnányi Zenekar jóvoltából azonban...A zene éjszakája – a komolyzene leglazább arca
November 20-án ismét eljön az este, amikor a komolyzene kilép a koncerttermek falai közül, és birtokba veszi Budapest éjszakáját. A Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusai ezen az estén nem elegáns pódiumokon, hanem bárokban, kávézókban és kulturális terekben muzsikálnak – olyan...Mi szólt közbe, hogy 37 év alatt a Csík zenekar nem készített egyetlen klipet sem?
Hogy lehet, hogy csaknem negyven év alatt soha nem forgatott klipet a Csík Zenekar? Úgy, hogy eddig megelégedtek a koncert- és stúdiófelvételekkel. Most azonban A Közbeszólt az ég című dalhoz elkészült az első „igazi” videó, amely a nyolcvanas évek kultfilmjeinek világát idézi meg.BFZ zenei vásár és családi nap az Aquincumi Múzeumban
A Budapesti Fesztiválzenekar idén is koncertekkel, játékos foglalkozásokkal és sokszínű programmal várja a családokat az ingyenes Zenei vásár és családi napon június 7-én az Aquincumi Múzeumban.






































