Airbourne


Zenei stílusPop/Rock
Airbourne
Először is nézzük meg ezt a képet. Igen, ez az Airbourne nevű rockzenekar, akik Ausztráliából származnak. Találós kérdés: vajon milyen zenét játszanak? Rockzenekar? Ausztráliából? És így néznek ki? Igen! Olyat, mint az AC/DC. Ha az együttes myspace-oldalán belehallgatunk a dalokba, akkor hirtelen azt is hihetnénk, hogy itt valami tribute csapatról van szó, de nem, ezek teljesen friss szerzemények az Airbourne-tól. A négy zenész mellesleg valahogy sosem említi az interjúkban, hogy a Young testvérek hatással lennének rájuk, sőt, hajlamosak háborogni már csak a
feltételezés hallatán is, amit csak viccként tudunk felfogni, hiszen tényleg olyan az összes dal, hogy bármelyik felférne egy új AC/DC-korongra is. Na jó, nem teljesen, ugyanis az Airbourne duzzad az energiától, míg a nagy
öregek valahol leragadtak a nyolcvanas években, legalábbis, ami a dinamikát illeti, viszont a zene ugyanaz a hamisítatlan bugirock.
A Warrnambool nevű kisvárosból származó zenekar első és eddigi egyetlen lemeze olyan, mint egy modernizált AC/DC: bólogatásra késztető kettő-négy, ízes, bluesos hardrock riffek, reszelős ének és mai hangzás. Akinek nem kezd el járni a lába a dalokra, az tulajdonképpen süket. Az összes szám bulizásra íródott, ráadásul élőben is olyan a csapat, hogy képtelenség a koncertjeiken nyugodtan, vagy komor fejjel álldogálni. Akkora rock&roll arcok lettek rövid idő alatt a srácok, hogy még Lemmyt is rá tudták venni a klipjükben való kamionsofőrködésre, még ha
magában a dalban nem is szerepel a Motörhead főnöke. Rövid idő alatt lettek világszerte ismertek, köszönhető ez a könnyen emészthető dalaiknak, és a rock&roll-haver-imidzsnek (na meg a Roadrunner szerződésnek).
A hírek szerint 2010 elején stúdióba vonulnak, hogy felvegyék a második nagylemezüket, ami után ismét elindulnak turnézni. Ennek az egyik állomása lesz Budapesten a Dürer Kertben március 6-án. Mindenkinek ott a helye, aki mondjuk nem fért be 2009-ben az AC/DC-re, de mégis szeretne egy hatalmasat bugizni.
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A szolgálólány meséje, avagy a kiadó fogságából a Guinness-rekordig

A szolgálólány meséje, avagy a kiadó fogságából...

Különleges meglepetés érte a brit zenei élet jelenlegi királynőjét, RAYE-t, aki a londoni The O2 arénában tartott gigantikus koncertje után nem...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Együtt a bagázs: Parno Graszt és Ham Ko Ham a Zene Házában

A roma zene mindig többről szólt puszta szórakoztatásnál. Közösségről, túlélésről, családról, identitásról – és arról az ösztönös energiáról, amely egyszerre tud fájni és felszabadítani. A Magyar Zene Háza következő jótékonysági koncertje pontosan ilyen lesz: a Parno Graszt és a Ham Ko Ham közös estje a BAGázs...

Nyári pszichedélia a Várkertben

Június 7-én különleges szabadtéri koncertélmény várja a közönséget a Várkert Bazár Öntőház udvarán: a Keep Floyding monumentális show-val indítja a nyári szezont. A Summer of '26 – Echoes in the Air című est a legendás Pink Floyd örökségét idézi meg, grandiózus hangzással, látványos vizuális világgal és hamisítatlan...
Új koncertek